„Zajlik

Ők kapták idén a Libri irodalmi díjakat

11/05/2021 08:47

| Szerző: Klubrádió/KL

A Libri irodalmi díjakat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. A díjak az előző év legjobb szépirodalmi könyveit helyezik előtérbe, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. 2021-ben a zsűri egy regényt, míg a közönség egy verseskötetet emelt ki a tíz döntős mű közül. A tíz idei döntős könyvre közel huszonegyezren szavaztak. A díjakkal járó jutalom összege kétmillió forint, a díjazott könyvek pedig harmincmillió forint médiatámogatást kapnak.

A Libri irodalmi díj nyertese 2021-ben Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját május 10-én este tartották – a rendkívüli helyzetre való tekintettel idén is – a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán.

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja így nyilatkozott Bereményi Géza regénye kapcsán: „Szerzője elbeszélésekkel kezdte, aztán írt drámát, filmforgatókönyvet, dalszöveget, filmet rendezett, színházi ember is lett, végül visszatért az irodalomhoz. Megírta önéletrajzát, illetve annak első kötetét, eljutott már az érettségiig. Igazán érett »életregénnyel« ajándékozott meg minket.”

Nem bonyolítja túl, higgadt, semleges és világos a fogalmazásmód, nem nosztalgikus, nem érzelmes, nem tragikus, hanem plebejus a nyelv. A regény nagyon jól olvasható, hihetetlenül gazdag, letehetetlen.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet 212 képviselője tett javaslatot, hogy a 2020-ban megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség.

Idén ebből a 10 könyvből kerültek ki a győztes alkotások.

Bereményi Géza: Magyar Copperfield (Magvető)
Grecsó Krisztián: Magamról többet (Magvető)
Halász Rita: Mély levegő (Jelenkor)
Háy János: A cégvezető (Európa)
Jászberényi Sándor: A varjúkirály – Nyugati történetek (Kalligram)
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj (Magvető)
Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun (Magvető)
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk (Jelenkor)
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat (Magvető)
Tompa Andrea: Haza (Jelenkor)

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A döntős könyvek között találunk öt regényt, Bereményi Géza, Halász Rita, Háy János, Kiss Tibor Noé és Tompa Andrea tollából, négy novelláskötetet, Jászberényi Sándor, Nádasdy Ádám, Selyem Zsuzsa és Szabó T. Anna műveit, továbbá egy verseskötetet Grecsó Krisztiántól.

(Forrás: 24.hu)