„Köszönjük

Népszava: a Diákváros lakóinak fizetniük kell a könyvtárért, a fudanosoknak nem

26/05/2021 12:21

| Szerző: Klubrádió

A Népszava szerint a Diákváros lakóinak fizetniük is kell majd azokért a szolgáltatásokért – ilyen a könyvtár és az edzőtermek –, amelyeket eredetileg csak nekik szántak. A Népszava arról is beszámol, hogy a megvásárolandó telkek árán felül bruttó 686 milliárd forintba kerülhet a kínai egyetem és az azt kiszolgáló létesítmények felépítése, az éves üzemeltetési költség pedig 50 milliárd forint lehet. 

A Fudan terveiről nyilvánosságra hozott legújabb minisztériumi prezentációban (erre nem mondott igent Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely) elég sok a csúsztatás a Népszava cikke szerint. Az elején kiemelik, hogy más országokban a kínai egyetemi terjeszkedéshez nem kapcsolódnak olyan „negatív visszhangok”, mint idehaza. Csakhogy a felsorolásból kiderül, hogy azok az együttműködések főleg speciális – például pénzügyi, illetve divat – kurzusokra, valamint mester- és doktori képzésekre vonatkoznak, nem teljes egyetem létesítésére. 

A kollégiumfejlesztés az innovációs tárca állítása szerint azért indokolt, mert évente 7-8 ezer diáknak nem jut kollégiumi hely. A kollégiumi férőhelyek közül 8500 a forgalmas bevezető főutakhoz közeli területen épülne meg a zsugorított Diákvárosban, a kínai egyetem hallgatóinak pedig 3000 férőhely létesülne. Csakhogy az utóbbiak a magyar egyetemek diákjai számára nem lesznek nyitottak, viszont azok, akik a Fudanra járnak, borsos összeget, 56 ezer forint kollégiumi díjat fizethetnek majd. Összehasonlításul felidézi a cikk, hogy a budapesti koleszok havi 10-15 ezer forintba kerülnek, még az önköltségeseknél is legfeljebb 40 ezerbe.  A Fudan tandíja egyébként évi 2,3 millió forint lesz alapszakon, mesterszakon 3,3 millió.

A régi Nagyvásártelepen kialakítandó közösségi tér mérete és funkciója nem változik – hajtogatja Palkovics László innovációs miniszter. Csakhogy ezt közben a Fudanhoz csatolták, így nagy kérdés, hogy a magyar diákok milyen feltételek mellett használhatják majd. A pénzügyi részből ugyanis kiderül – hívják fel a figyelmet a cikkben –, hogy a sportlétesítményeket és a könyvtárat külsősök csak térítési díj ellenében használhatják, miközben a Fudan diákjainak az egyetemi képzéshez kapcsolódóan mindez ingyenes. A kínai egyetem, valamint a sport- és konferenciaközpont felépítése a prezentáció szerint bruttó 686 milliárd forintba kerülhet, plusz a megvásárolandó telkek ára. A teljes üzemeltetési költség évi 50 milliárd felett van.

A kerületi és a főpolgármester konzultációt indít a kínai egyetemről.

(Címlapi kép: a Diákváros eredeti teve, forrás: Snohetta.com)