„Klubrádió
A lényeg

Molnár Zsolt: Tiszta lelkiismerettel állok a vádak elé

4/03/2024 15:40

| Szerző: Klubrádió

"Nem fogadtam el semmilyen kenőpénzt, semmilyen törvénytelen dolgot nem tettem, tiszta lelkiismerettel állok a vádak elé" – közölte Molnár Zsolt MSZP-s képviselő, miután Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését befolyással üzérkedés miatt. 

A szocialista politikus jelezte: „ebben az évekkel ezelőtti ügyben már 2022-ben kezdeményeztem mentelmi jogom felfüggesztését, és magánvádas büntetőeljárást indítottam a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.”

Szerinte a rendszerváltás óta eltelt idő legnagyobb közéleti botránya rázta meg az elmúlt időben az országot, amelynek hatására a kormány kénytelen volt hű embereinek kezét elengedni. „A Fidesz ezért követ el most mindent, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki pártokat és a vezető politikusokat. Most épp én kerültem sorra” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „koholt vádak alapján próbálnak besározni, hiszen tudjuk, hogy vádalku során nem kell igazat mondani. Ismét kampány van, ismét személyes támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet a valóságról”.

Szerinte „az ilyen hazug vádaknak nem szabad bedőlni, nem szabad hagyni, hogy a következő időszakban politikusok essenek a Fidesz lejárató kampányának áldozatául.”

Ahogy arról mi is beszámoltunk a nap folyamán, Polt Péter legfőbb ügyész befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Az ügy hátteréről: a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy Kft. tett ajánlatot. Polt közlése szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a cég tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

Az ügyészség szerint Molnár Zsolt – a korrupciós megállapodásról értesülve – megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Azt írták: Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak.

Ez az állítás már 2022 februárjában felbukkant a kormánypárti Magyar Nemzetben, de a vádakat akkor Molnár és Baja is tagadta.

(Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)