„Klubrádió
A lényeg

A "fideszes kém" Molnár Zsolt és Baja Ferenc "korrupciós ügyéről ír" a Magyar Nemzet

7/03/2022 08:18

| Szerző: Klubrádió

Egy portrét szentelt a Magyar Nemzet az MSZP vezető politikusának, Molnár Zsoltnak, aki azzal kezdte a pályafutását, hogy a Göncz Árpád híres kifütyülésének idején szkinhedként azonosíthatóan maga is fütyülte az egykori államfőt. A szocialista politikus pályafutást többször is megnehezítették azok a pletykák, amik szerint ő maga a Fidesz érdekei szerint cselekszik az MSZP-ben, a 2018-as választások előtt például ő maga is jelentős szereplőként részt vett Botka László pártbeli megbuktatásában.

Molnár biztos befutó helyet kapott az összeellenzék választási listáján, holott a Magyar Nemzet szerint a szocialista képviselő 2019-ben 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át Fuzik Zsolttól, a BKV és a CBA volt informatikai vezetőjétől. A lap Fuzik vallomásából idézve hétfőn azt írta, a SYS IT Services Kft. és a társaság alá tartozó cégháló mintegy 19 milliárd forintnyi fiktív számlát állított elő, amelyből vesztegetési pénzeket fizettek és a cégvezetők saját zsebébe is jutott.

Ennek a SYS IT-nek volt munkatársa, Fuzik Zsolt, aki vádalkut kötött, és enyhébb büntetésért cserébe olyan bűncselekményeket ismer be, amelyekről addig nem tudott a Központi Nyomozó Főügyészség. A lap Baja Ferencet azzal vádolja, hogy ő és Molnár pénzt kért, hogy „ne támadják meg” a cég közbeszerzését az új városvezetésnél. Baja Ferenc a főpolgármester informatikai tanácsadójának mondta magát és 30 millió forintot kért, míg Molnár Zsolt 40 milliót, írja a lap.

Fuzik Zsolt Molnárral 2019. augusztus 6-án délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt, az V. kerületben találkozott, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. Állítása szerint ott adta oda a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában. Molnár elismerte, hogy valóban találkozott Fuzik Zsolttal és egy padon ülve beszélgettek az Olimpia parkban, de tagadta, hogy pénzt vett volna át a férfitól.

Baja Ferenc a 24.hu szerint az Atv.hu-nak tagadta Fuzik Zsolt állításait. „Nem tudom, Fuzik Zsolt miről beszél, hozzám semmilyen hatósági megkeresés nem érkezett” – mondta a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke. Baja azt elismerte, hogy többször is találkozott Fuzikkal, aki arról győzködte, hogy a SYS Kft. alkalmas a BKV informatikai feladatainak ellátására. Baja szerint ő ezt vitatta.