„Köszönjük
A lényeg

Módosítaná a kampányfinanszírozás szabályait a kormány

27/03/2023 11:04

| Szerző: Klubrádió

Még a választások előtt szeretnék megváltoztatni a szabályokat, mely következtében a jelölteket állító civilekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a pártokra.

Hamarosan egyéni képviselői indítvánnyal módosíthatja a Fidesz a választási törvényeket – mondta Kósa Lajos a Mandinernek.

A 444 összefoglalója szerint a párt alelnöke májusra jelentette be a kampányok és a választási jelölő szervezetek finanszírozására vonatkozó szabályok módosítását. Ennek lényege, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon jelöltet állító bármilyen egyesületnek, pártnak vagy egyéb szervezetnek is meg kell felelniük a pártokra vonatkozó szabályozásnak, vagyis csak magyar természetes személyektől fogadhatnak el anyagi vagy egyéb támogatást.

Kósa Lajos Márki-Zay gyakorlatát a csalás intézményesítésének tekinti, és szerinte az ehhez hasonló „politikai innovációk miatt szükséges a törvénymódosítás”.

Ahogy arról több alkalommal is beszámolt a Klubrádió, nyomozást indított a rendőrség a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett külföldi támogatás miatt. Márki-Zay Péter mozgalmának amerikai pénzeivel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást. Mivel azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült kellő bizobnyítékokkal előállni, maradt a szabályok szigorítása.