„Vásároljon

Minimálbér-emelés: hosszú viták várhatók még

29/12/2020 10:21

| Szerző: Klubrádió

A szakszervezetek 5-6,5 százalékos emelést kívánnak elérni, további elvárásként határozták meg az infláció mértékéhez igazodó automatikus korrekciót is. A munkaadók a gazdasági romlás miatt tartják abszurdnak a reálbérnövekedést, ők az infláció várható mértékéhez igazodó 3 százalékos növekedést tartják elfogadhatónak.

A hétfői “paprikás hangulatú” egyeztetésen sem sikerült megegyezniük a jövő évi minimálbér-emelésről a munkaadói és a munkavállalói szervezetek képviselőinek – írja a Népszava.

Ennek megfelelően várhatóan a kormány mondja ki a végső szót. A szakszervezetek célja az előrejelzett 3 százalékos infláció tükrében 5-6,5 százalékos emelés. A munkáltatók ezzel szemben 3 százalékos emeléssel számolnak, ha pedig annál nagyobb mértékben nő az infláció, akkor majd ismét tárgyalóasztalhoz ülnének.

Az 5-6,5 százalékot közgazdasági nonszensznek nevezi Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, arra hivatkozva, hogy a a gazdaság teljesítménye jelentősen romlott a 2020-as évben. „Ebben a helyzetben reálbérnövekedést várni pedig teljesen abszurd. Ha viszont csökken a szociális hozzájárulási adó, akkor annak mértékével év közben emelnék a minimálbért” – tette hozzá.

A Magyar Posta sajtótájékoztatója az online vásárlásról
 
 A kép illusztráció Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

A szakszervezetek ugyanakkor ragaszkodnak az 5-6,5 százalékos emeléshez, továbbá az infláció mértékéhez igazodó automatikus korrekcióhoz. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint drágulás üteme minden bizonnyal gyorsabb lesz a kormány által előre jelzettnél, az automatikus korrekció kitételre pedig azért van szükség, mert 2018-ban is született olyan 2 éves megállapodás, amely szerint a gazdasági mutatók változása esetén újra kell tárgyalni a minimálbér-emelés mértékét – foglalta össze a hvg.hu.

A munkáltatói és a munkavállalói szervezetek legközelebb szerdán találkoznak, azon a fórumon pedig a kormány képviselője is részt vesz.