„Zajlik
A lényeg

Mészárosék megalapították a Magyar Biztosítóholdingot

7/02/2023 15:24

| Szerző: Klubrádió

Január 24-én Keszthelyi Erik 51 százalékos és Mészáros Lőrinc 49 százalékos tulajdonosi részvételével Felcsúton létrejött a Magyar Biztosítóholding Zrt. – derül ki az Opten cégadatbázisából. 

A közvetlen tulajdonos a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., és itt ilyen arányban tulajdonosok a felek. Annak szinte biztosan valamilyen jogi oka lehet, hogy Mészáros csak kisebbségi tulajdonos, ezzel kapcsolatban versenyjogi, konszolidálási okra tippelne a Telex.

A cég indulótőkéje mindössze 5 millió forint, és hivatalosan egyelőre semmit nem lehet tudni a céljairól. A portál szerint a Magyar Bankholding lehet arra példa, hogy amikor az állam és a kormányoldalhoz közeli üzletemberek bankjai elkezdenek együttműködni, akkor szívesen összetolják az érdekeltségeiket, hogy így előbb a hazai, később a nemzetközi piac felé is kacsintgathassanak.

A biztosítói holdingnak, ha majd ennek a ma még kicsike entitásnak lesz lehetősége az érdekeltségeket integrálni, rosszabb a hazai indulóhelyzete, mint a bankholdingnak mert ha a mindenféle állami és NER-es egységeket összetolják (említették a Magyar Posta biztosítóit, a Waberer’st, a CIG-et, illetve az egyelőre csak kisebbségi pakettel birtokolt Uniont és Aegont, utóbbi új neve Alfa), akkor sem lesz kimagasló a részesedés. Ugyanakkor a piacon az is hírlik, hogy az állam vagy ez a magánkör további nagy dobásra készül.

Úgy fogalmaztak, Orbán Viktor környezetében "be van csípődve" a balkáni terjeszkedés, ez összefügg a miniszterelnök által nemrég megfogalmazott "regionális középhatalmi" célokkal is. Állítólag maga Mészáros Lőrinc sem szeretne lemaradni, azt, hogy a horvát turisztikai ipar luxusrészébe befektetne, nemrég maga jelentette be, ám azt, hogy a Magyar Bankholding vagy főleg a Magyar Biztosítóholding mikor indulhat el a térség országai felé, nehezebb megítélni. Ennek ellenére állítólag van ilyen terv, és a cikk szerint esélyesebb, hogy Mészáros ezt egy regionálisan is aktív szereplő megvásárlásával teszi, mint hogy a nulláról építkezne külföldi piacokon.

(Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)