„Vásároljon
A lényeg

Megkérdezték Tóth Csabát, meggyilkoltatta-e Sápi Attilát

11/05/2021 14:11

| Szerző: Klubrádió

Tóth Csaba, Zugló MSZP-s parlamenti képviselője Gulyás Márton Partizán című csatornájának vendége volt.

Az aktivistából riporterré váló Gulyás Márton vendége volt Tóth Csaba zuglói szocialista politikus, országgyűlési képviselő, aki azzal lett híres, hogy egy telefonbeszélgetés szerint Karácsony Gergely, aki 2019-ig Zugló polgármestere volt, még főpolgármester-jelölti kampánya idején azt mondta, hogy halálosan megfenyegette őt.

Gulyás szerint ahhoz képest, hogy Tóth politikus, keveset szerepel a médiában, még az önéletrajzát is alig lehetett fellelni. Tóth szerint ő az a fajta politikus, aki a háttérben szeret dolgozni, és úgy sikeres.

 
 Tóth Csaba (MSZP), Zugló országgyűlési képviselője Forrás: Facebook
 

Kérdezték arról, hogy milyen Vas megyei botrányok kísérték az ottani ténykedését, például az elhíresült fantomtag-botrány, de Tóth szerint ez csak az ellenlábasai kitalációja volt. Kérdezték a városligeti átépítésekkel és a ligetvédőkkel kapcsolatos hozzáállásáról is, de szerinte nem az minősíti őt, hogy sikerült-e valamit elintézni, hanem az, ha majd megnyerik a 2022-es országgyűlési választást,

"akkor tudunk ezeken a dolgokon változtatni, akkor tudunk nagyon sok mindent visszacsinálni".

A XIV. kerületben, az Állatkert mellett álló, az ellenzék által is sokat kritizált Biodómra azt mondta, már nem lehet lebontani, be kellene fejezni, olyan sok pénzt fordítottak rá. 

Szóba került, hogy Zuglóban Hadházy Ákost indítaná a Momentum, és hogy Fekete-Győr András azt mondta, Tóth nem lehet rajta a közös ellenzéki listán, mert szerinte ő ott a Fidesszel együtt a helyi kiskirály, és meg fogják vizsgálni, miket tett. Erre azt mondta, hogy Fekete-Győr komolytalan, mert még soha nem is találkoztak. Szerinte Fekete-Győr csak hallomásból vette az információit, mert a Momentum kinézte ezt az ellenzék számára nyerhetőnek látszó körzetet.

Azt mondta, Hadházyval sem beszéltek soha, nem tudja, miért alakít ki véleményt róla. Ő éppen ezért nem is mond róla semmit, mert nem ismeri a ténykedését. Ehhez képest a Partizánban bemutattak egy Hadházy ellen készített fideszes lejárató videót, amit nyilvánosságra kerülése után Tóth is megosztott, ám most a műsorban azt mondta, még nem is látta, csak a címét olvasta. Nem érdekelte a tartalma, mondta, ő a videót csak üzenetnek szánta, hogy Hadházy ott induljon, ahol feltár ügyeket.

Az is kérdés lett, hogy egyesek szerint Tóth a zuglói parkolási maffia feje. A téma kapcsán Tóth egyik fő helyi kritikusa Várnai László, akire azonban az MSZP-s politikus azt mondta, bírálója polgármester akart lenni, de nem lett, ezért megsértődött, és minden eszközt megragad, hogy lejárassa őt.

Agresszívnek tartja-e magát, vannak-e indulatkezelési problémái, kérdezte Tóthtól Gulyás, bejátszva azokat a felvételeket, amelyek szerint állítólag Tóth megfenyegette Karácsonyt. A szocialista politikus azt mondta, hogy

papírja van arról, hogy Karácsony cáfolta, hogy őt vagy a családját megfenyegette volna.

De Gulyás szerint Vas megyében is voltak olyan konfliktusok, amelyeket Tóth erőszakkal való fenyegetéssel akart megoldani. Megkérdezte tőle, hogy volt-e ilyen, amire Tóth magára utalva azt mondta, nézzen rá, hát úgy néz ki ő, mint aki fizikailag fenyeget bárkit is.

Hol van Sápi Attila? – kérdezte Gulyás. A zuglói politikus 2016-ban eltűnt, azóta nem tudják, él-e vagy halott. Gulyás szerint Sápi Tóth bizalmi embere volt, több bizottságban is szerepet vállalt. Tóth szerint a többi politikus társa is bizalmi kapcsolatban volt vele, és mások is sok bizottságban vállaltak szerepet. Ők is keresték Sápit, közös ismerősöknél, az édesanyjánál: "Gondolhatod, hogy minket is érdekelt".

"Nagyon sajnálom. Ez egy borzasztó dolog" – mondta.

A sejtéseit Sápival kapcsolatban nem akarta megosztani, azt mondta, bármi történhetett vele. Szerinte Várnai próbálta ezzel őt besározni, a rendőrség ez ügyben sosem kereste.

Gulyás megkérdezte tőle, hogy esetleg adott-e megbízást Sápi vagy más meggyilkolására, mire Tóth felháborodva azt mondta, "ezt most komolyan kérdezed?" Neki soha ilyen meg nem fordult a fejében, és az emberek nem is fogalmaztak meg ilyen vádat szerinte.