„Klubrádió

Megemelheti a jegybank az alapkamatot

9/06/2021 18:29

| Szerző: Klubrádió

Májusban 5,1 százalékos inflációt mért a KSH. A jegybank kilátásba helyezte az alapkamat emelését, ha a júniusban megjelenő inflációs adatok nem javulnak.

5,1 százalékos volt az infláció májusban – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ez pontosan ugyanakkora drágulást mutat, mint az áprilisi adat – ennél utoljára 2012 őszén volt magasabb az infláció – írja a hvg.hu.

A most közölt adat azért is fontos, mert az egy hónapja kiadott, 5,1 százalékos adat már annyira rossz volt, hogy Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bejelentette: az MNB is hajlandó beavatkozni az infláció letöréséért. Azt ígérte, hogy a júniusban megjelenő inflációs jelentés lesz a döntések mozgatórugója, ha ez az adat rossz, akkor az is elképzelhető, hogy az alapkamathoz hozzányúljanak.

Ha ez önmagában nem elég, úgy a jegybank eszközvásárlási programját is visszafoghatják, míg a rövid távú piaci kockázatokat az egyhetes betétek kamatának változtatásával tervezik kezelni.

Szigorítási ciklusra készül a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be Virág Barnabás, az MNB alelnöke percekkel az után, hogy a KSH kiadta az inflációs adatot.