„Klubrádió
A lényeg

Medián: Gyengül a Fidesz, de nem erősödik az ellenzék

4/01/2023 12:25

| Szerző: Klubrádió

A Fidesz 16 százalékpontot veszített támogatottságából, decemberben ugyanannyival nőtt a párt nélküli szavazók aránya. Az ellenzék támogatottsága azonban meg sem mozdult decemberben.

A választók pártpreferenciájában hónapok óta megfigyelhető tendenciák felerősödéséről tanúskodik a Medián legfrissebb, decemberben végzett kutatása. A hvg.hu megbízásából készített kutatásból kiderül, hogy a Fidesz–KDNP szavazói rohamosan lemorzsolódnak: a kormányoldalon a teljes szavazókorú népesség körében mért veszteség háromnegyed év alatt nem kevesebb, mint 16 százalékpont.

A kormánypártok támogatottságának csökkenése mögött nem elpártolás, hanem elbizonytalanodás feltételezhető: decemberben ugyanannyival nőtt a párt nélküli szavazók aránya, mint amennyivel a Fidesz visszaesett.

A felmérésből kiderül, hogy az ellenzék továbbra is képtelen becsatornázni a Fideszből kiábrándult választókat.

A tavasszal együtt indult hat párt összesített szavazataránya (21 százalék) még mindig alig kétharmada a Fideszének. Sőt, ha az ellenzékhez számítjuk a pártként be nem jegyzett, Márki-Zay Péter, illetve az exjobbikos Jakab Péter nevével fémjelzett mozgalmakat, valamit az összefogástól ódzkodó Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a kormánypárt–ellenzék versenyben még akkor is az előbbi vezet 32:29 arányban.

A választani tudó biztos szavazóknál decemberben

  • 50 százalékon állt a Fidesz,
  • 12 százalékon a Demokratikus Koalíció,
  • 8 százalékon a Mi Hazánk és a Momentum,
  • 7 százalékon az MKKP,
  • 5 százalékon a Jobbik,
  • 3 százalékon a – pártként egyelőre nem létező – Mindenki Magyarországa Mozgalom,
  • 2 százalékon A Nép Pártján, az MSZP és az LMP,
  • továbbá mindössze 1 százalékon a Párbeszéd.

A szavazókorú népesség harminc százaléka nyilatkozta azt, hogy a felsorolt pártok közül egyikre sem szavazna.