„Klubrádió
A lényeg

Márki-Zay Péter szívesen találkozik Lázár Jánossal

21/04/2022 18:34

| Szerző: Klubrádió

Ahogy azt mi is megírtuk, szerdán Lázár János – furcsa módon nem személyesen vagy telefonon, hanem a Facebookon – munkamegbeszélésre hívta Márki-Zay Pétert. Hódmezővásárhely polgármestere nyitott a találkozóra.

Márki-Zay Péter az ATV híradójának azt mondta, hogy bár furcsának tartja, hogy az országgyűlési képviselő által hangsúlyozottan nem nyilvános munkamegbeszélésre csak nyilvánosan hívta meg őt Lázár, személyesen nem, a találkozót jó ötletnek tartja, és hajlandó időpontot egyeztetni.

A hódmezővásárhelyi polgármester szokatlannak tartja a meghívás módját, azaz hogy nem személyesen kereste fel a fideszes politikus. "Nagyon érdekes módon ez csak nyilvánosan jutott el hozzám, pedig a telefonszámom megvan Lázár Jánosnak. Én telefonon kerestem és gratuláltam neki miután joggal kérték rajtam számom, hogy miért nem tettem ezt még meg. Úgyhogy ő is el tud engem érni telefonon, nagyon szívesen fogok vele egyeztetni időpontot, ahogy az elmúlt négy évben is mindig készen álltam erre” – mondta.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés ülése
Hódmezővásárhely, 2018. május 29. Márki-Zay Péter (független) polgármester (b) és Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezet fog a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. május 29-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
 
 

Márki-Zay reméli, hogy az elmúlt négy évhez képest sikerül majd előre lépni. "Én el fogom mondani, hogy Hódmezővásárhelynek mire lenne szüksége, Lázár János pedig valószínűleg elmondja, hogy ő miben tud és miben nem tud támogatni" – mondta a csatornának a polgármester.