„Klubrádió
A lényeg

Márki-Zay közölte: nem lesz tűzijáték Hódmezővásárhelyen sem

3/08/2022 20:49

| Szerző: Klubrádió

"A hódmezővásárhelyiek úgy döntöttek: nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án" – írta Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.  A polgármester közölte, a lakók az ingyenes városi lapban szavazhattak, és nagy többségben voltak a nemre voksolók.

A város vezetője azt írta, a polgárok az „ingyenes városi újságban elhelyezett lapon dönthettek a kérdésben. Több mint ötszáz szavazat érkezett: 460-an nemmel, 41-en igennel voksoltak, 8 szavazat érvénytelen volt. A tűzijáték törlésével felszabadult másfél millió forintot egyebek mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítják – tette hozzá.

Márki-Zay azzal zárta bejegyzését, hogy a „tűzijáték lebonyolítására közbeszerzési eljárással választotta ki a város a beszállítót, aki már megkezdte az előkészületeket a munkára. Mivel katás vállalkozóról van szó, így az ő megsegítésére gyűjtést szervezünk Vásárhelyen.”

Kedden írtuk meg, hogy Tihany fideszes polgármestere is a tűzijáték lemondásáról döntött. A Balaton északi partján lévő város mellett a szintén fideszes vezetésű Sümegen se tartják meg az augusztus 20-i ünnepségnek ezt a részét.

Miközben a magyar kormány azzal büszkélkedik, hogy Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepel majd augusztus 20-án, magyar városok sora fújta le idén a durrogtatást. Salgótarján inkább katásoknak és a rezsiárak miatt bajba jutottaknak nyújt tanácsadást, Siófok polgármestere „a háborút elszenvedő ukrán és orosz néppel, no és a gazdasági helyzetből fakadó kilátástalansággal küszködő honfitársainkkal” való szolidaritás miatt mondta le a tűzijátékot.

Elmarad az idei tűzijáték továbbá Pécsen, Miskolcon, Székesfehérváron, Szegeden és Erdőkertesen is. Kistarcsán a polgármester a saját fizetéséből állja a tűzijátékot, a költségvetésben erre a célra biztosított 440 000 forintból pedig tűzifát fog venni a város.