„Zajlik
A lényeg

Már a Fidesz-szavazók harmada is a helyzete romlására számít

23/01/2023 11:53

| Szerző: Klubrádió

A magyarok 46 százaléka számít arra, hogy 2023-ban romlani fognak az anyagi körülményei. Ellenzéki oldalon alig találni olyat, aki szerint az idei év jobbat hoz, de még a fideszesek körében is kétszer annyi a borúlátó, mint az optimista – derül ki a Republikon Intézet kutatásából, amelyből a Telex idézett.

A közvélemény-kutató a most kapott eredményeket összevetette a 2021 januárjában, tehát még bőven a koronavírus-járvány közepén kapott válaszokkal. Ezek alapján látszik, hogy most  sokkal borúlátóbb a lakosság: a mostani 46 százalékkal szemben két éve a válaszadók 6 százaléka vélte úgy, hogy az adott évben romlani fog saját maga és családja anyagi helyzete.

A Fidesz szavazói a legoptimistábbak. Két éve 31 százalékuk látta úgy, hogy javulni fog az anyagi helyzetük, és 62 százalék gondolta azt, hogy nem fog változni, most ez 16-16 százalékra módosult, és már

a kormánypárti szavazók 31 százaléka is úgy látja, 2023 végére rosszabb anyagi helyzetben lesznek a korábbi 1 százalékkal szemben.

Tojás- és étkezésiburgonya-árstop
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 

Az ellenzéki oldalon a jobb jövőt várók tábora 8 százalékról 4 százalékra csökkent, a rosszabb folytatást prognosztizálók aránya 11 százalékról 59 százalékra nőtt, míg azok, akik szerint nem változik semmi, 73 százalékról 20 százalékra csökkentek.

A Fidesz-kormánynak a 2024-as önkormányzati és EP-választás előtt komoly gondot okozhat, ha a bizonytalan és a fideszes szavazók is úgy gondolják, rossz a helyzet Magyarországon, és nem a Fidesztől várhatják a megoldást, hiszen a gazdasági és megélhetési válsággal szemben a kormány tehetetlen” – zárják értékelésüket a kutatás szerzői.