„Köszönjük
A lényeg

Magyar Péter reagált az ügyészségre: Részben hazugság, részben szándékos félreértelmezés

20/06/2024 14:32

| Szerző: Klubrádió

Magyar Péter szerint egészen szürreális sajtótájékoztatót tartott a Központi Nyomozó Főügyészség a "Rogán-Völner-Schadl ügyben", mintha az 1950-es években lennénk. 

„Az ügyészek izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt” – írta Magyar Péter Facebook-oldalán arra reagálva, hogy az ügyészség bejelentette: „nyomozást olyan cselekményeknél lehet folytatni”, amelyek a Btk.-ba ütköznek, ezért azt nem tudták vizsgálni, hogy Schadl György volt végrehajtói kari vezető és Rogán Antal kabinetminiszter embere-e vagy sem.

„Ami eddig a sajtótájékoztatón elhangzott, az részben hazugság, részben szándékos félreértelmezése a hangfelvételen elhangzottaknak és az ügy körülményeinek” – reagált a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette: a sajtótájékoztató után részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait.

Magyar megígérte azt is, hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”.

Egyébként pedig egészen szürreálisnak nevezte a sajtótájékoztatót és úgy vélekedett: mintha az 1950-es években lennénk.

Az ügyészség Rogán Antalt is meghallgatta a Magyar Péter által kiszivárogtatott hangfelvétel nyomán. Azt vizsgálták, elmulasztott-e valaki feljelentést tenni, kihúztak-e bármit a nyomozatiból, illetve Völner Pál volt államtitkárt figyelmeztették-e a legmagasabb szintről. A nyomozás arra jutott, hogy 2021. novembere előtt egy kormánytag sem tudott az ügyről, így senki nem mulasztotta el feljelentési kötelezettségét.