„Palackvisszaváltással
A lényeg

Egymilliárdos alapot hozna létre a kormány a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak

8/06/2026 13:54

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A cél, hogy egy gyerek segélykiáltása se vesszen el – erről beszélt Magyar Péter napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A miniszterelnök bejelentette, a szociális tárca átvilágítása és a vizsgálóbizottság felállítása mellett miniszteri biztosa is lesz a területnek. Több vezetőt menesztettek. A bántalmazottak számára pedig egymilliárd forintos kártalanítási alapot hoznak létre.

Újra ülésezik az Országgyűlés, hétfő délután a napirend szerint elfogadnák a képviselők fizetésének csökkentéséről szóló javaslatot, felfüggesztenék a devizahitelesek pereit és a végrehajtásokat és szavaznának a korábban bejelentett vizsgálóbizottságok közül a Gyermekvédelem Rendszerszintű Válságát Feltáró, a Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró, a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró és az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseket Feltáró vizsgálóbizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

A törvényalkotási bizottság délelőtt ült össze és pár percnyi vita után megszavazta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a politikai plakátok visszaszorításáról szóló törvényjavaslatok tárgysorozatba vételét.

A plenáris ülés Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött. A téma a gyermekvédelem, a miniszterelnök azzal indított, hogy emlékeztetett a bicskei gyermekotthonban történt abúzusokra, arra, hogy az egyik lakó öngyilkos lett, miután vallott arról, mit tett az igazgató. Egyértelmű szerinte, hogy az állam, illetve az orbáni hatalom magára hagyta a gyerekeket.

Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar.

A kormányfő felszólalásában elmondta, a kegyelmi ügy aktáinak nyilvánosságra hozása csak az első lépés egy hosszú úton, amelyben a feladat feltárni, mi történt a gyermekvédelemben, valamint nekikezdeni újjáépíteni a lerombolt rendszert. Elmondta, a Szociális és Családügyi Minisztériumot kérte fel az átvilágításra, ugyanakkor szerinte politikai kérdéseket is fel kell tenni, ezért van szükség a parlamenti vizsgálóbizottságra.

Magyar bejelentette, emellett miniszteri biztost neveznek ki a gyermekvédelmi intézményekben – beleértve a javítóintézeteket is – történt bántalmazások kivizsgálására. Meghallgatja az áldozatokat, javaslatokat tesz a jóvátételre, biztosítja, hogy egy segélykiáltás se vesszen el az akták és jelentések, intézmények, minisztériumok vagy akár frakciók között – mondta a miniszterelnök.

Elmondta, több vezetőt menesztettek: a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját, a Kopp Mária Intézet igazgatóját, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatóját, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóját és gazdasági igazgatóját. Hozzátette, egymilliárd forintos kártalanítási alap felállításáról is döntöttek, amiből például orvosi és lelki segítséget nyújtanak majd a bántalmazottaknak. "Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbáljon segíteni nekik, ha már megvédeni nem tudtuk őket" – idézte a miniszterelnököt a Telex.

Magyar azt ígérte, felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése, ha több szakemberre, több férőhelyre van szükség, akkor arra lesz forrás. Beszélt arról is, hogy szükséges a területen dolgozók bérrendezése, a kiszámítható életpálya, szakmai és mentális támogatás.