Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Lyukas cipőkkel demonstráltak a köztisztviselők a Karmelita előtt

6/10/2025 14:56

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Boros Péterné szerint a szociális ágazatban dolgozók nettó keresete körülbelül 297 ezer forint

„A miniszterek és államtitkárok már több pénzt kapnak, a szociális dolgozók csak ígéreteket, de azok sem teljesültek” – ezzel az üzenettel szervezett flashmobot hétfőre a Karmelitához a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A demonstrációval fel akarták hívni a figyelmet a szociális területen dolgozók bérproblémáira. A demonstrációt a tisztes munka világnapjához időzítették, ami október 7-én van.

A Karmelitát védő kordonok előtti füves területen lyukas cipőket helyeztek el szemeteszsákokban. „A szociális ágazat érted van a bölcsőtől a sírig! Megbecsülést! Béremelést!” – állt az egyik transzparensen.

   
Boros Péterné (közéoen) az MKKSZ elnöke (Facebook)
 

Tavaly is megígérte Orbán, hogy rendezni fogják a béreket, de nem tartotta be, ha az önkormányzat nem egészítené ki a béreket, még 350 ezer forintnál is kevesebbet keresnének – erről beszélt három szociális dolgozó, akik mindannyian családsegítőnél dolgoznak. Orsolya, egy VIII. kerületi intézmény dolgozója azt mondta, sokszor életveszélyes helyzetekbe, például potenciálisan agresszív drogfüggőkhöz kell kimenniük, és közben nem védik őket, nem kapnak veszélyességi pótlékot. „Már annak is örülnénk, ha béremelést kapnánk” – mondta.

A kormány korábban 2024-2026-ra ígérte az érintett dolgozók béremelését, ennek ellenére nincs benne a 2026-os költségvetésben a szociális dolgozók béremelése. Ezért is követel az MKKSZ jelentős, 25-30 százalék közötti, ágazatszintű, költségvetési forrásokkal biztosított béremelést a szociális területen dolgozóknak.  Az MKKSZ elnöke, Boros Péterné szerint a szociális ágazatban dolgozók nettó keresete körülbelül 297 ezer forint – írta helyszíni beszámolójában a Telex.