Balog Zoltán nem hajlandó többet hozzáfűzni a kegyelmi ügyhöz, mint két éve
19/05/2026 18:34
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Többen megkeresték, de úgy érzi, ő már két évvel ezelőtt mindent elmondott.
Miután hétfő délelőtt Magyar Péter egy rendkívüli sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott egy, a kegyelmi üggyel kapcsolatos dossziét, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője Facebook-oldalán közzétette a 2024. február 16-án, a zsinati értekezleten elhangzott beszédét.
„A sajtómegkeresésekre tekintettel szükségesnek látom megosztani annak a beszélgetésnek a linkjét, amelyben a nyilvánosság előtt számot adtam az ún. kegyelmi ügyben betöltött szerepemről. Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani erről az ügyről” – írta egy másik, néhány perccel később publikált bejegyzésében, megmagyarázva döntésének okát.
A most nyilvánosságra került dokumentumok szerint Novák Katalin köztársasági elnök azért sürgette K. Endre kegyelmi ügyének lezárását, hogy az még Ferenc pápa látogatása előtt megszülessen. Bár Balog Zoltán neve ezúttal nem szerepelt az iratokban, a botrány 2024-es kirobbanását követően felmerült, hogy ő közbenjárhatott annak érdekében, hogy K. Endre kegyelmet kapjon.

