„Klubrádió
A lényeg

Leragasztott szájú plüssállatokkal tiltakozott Novák Katalin kegyelmi döntése ellen az MSZP

7/02/2024 14:51

| Szerző: Klubrádió

A DK pedig pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be.

Tovább tiltakozik az ellenzék Novák Katalin kegyelmi döntése ellen: a köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat.

Az MSZP ifjúsági szervezete szerda reggel leragasztott szájú plüssállatokat tett ki több budapesti Fidesz-irodára, mellé pedig plakátokat is, Varga Judit és Novák Katalin arcképe mellé ezzel a felirattal: „Pedofilmentegetőknek nincs hely a magyar közéletben”.

A DK szerdán bejelentette, hogy pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be. A párt sajtótájékoztatóján Arató Gergely frakcióvezető-helyettes azt mondta, „elképesztő, felháborító és gusztustalan”, hogy a pedofil igazgatót fedező igazgatóhelyettes a kegyelemnek köszönhetően újra taníthat, ezért a DK törvénybe foglalná, hogy a pedofil bűncselekmények elkövetőit mentegetőket, az őket támogatókat és bűnsegédként fedezőket is örökre el kell tiltani a gyerekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól.

A párt azt is előírná, hogy az ilyen ítéletek alól sem a pedofiloknak, sem a pedofilokat mentegetőknek, sem a gyermekpornográfiát birtoklóknak ne lehessen elnöki kegyelmet adni.

(via Telex)