„Klubrádió
A lényeg

Lemondott Gáspárik Attila a marosvásárhelyi színház igazgatói tisztségéről

6/09/2022 20:32

| Szerző: Klubrádió

Klaus Iohannis államfőhöz címzett nyílt levélben mondott le a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház éléről Gáspárik Attila, aki január óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedik. A színházat 11 éve igazgató Gáspárik úgy döntött, betelt a pohár, annál is inkább, mert már régóta az ellehetetlenítésén dolgoznak amiatt, hogy nyíltan kritizálja az RMDSZ politikáját.

„A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ügye tavaly november óta rossz rémdrámaként hömpölyög, akkor volt a beszámolóm az utolsó öt évről. Én már akkor bejelentettem, hogy nem szeretném tovább folytatni, két mandátum, tíz év bőven elég volt az intézmény élén. Elfáradtam, feléltem a szellemi tartalékaimat, nem vagyok képes ilyen hosszú távon jól teljesíteni, és egy langyos színházhoz meg nincs kedvem” – kezdett bele távozása okainak vázolásába Gáspárik.

A színházvezető elmondta a Transtelexnek, hogy amióta kritikusan szemléli a magyar érdekképviselet, az RMDSZ működését, azóta „megritkult körülötte a levegő”. Évek óta nyílt titok, hogy a szövetség vezetősége le szeretné váltani a marosvásárhelyi színház éléről. Informális beszélgetések alkalmával többen figyelmeztették arra, hogy „meg vannak számlálva napjai.”

Ennek jeleként a második mandátumát követő kiértékelőn nem kapott olyan osztályzatot, amely automatikusan egy harmadik mandátumra jogosította volna fel. Ezért versenyvizsgára kellett volna jelentkeznie, azonban a szaktárca folyamatosan halogatta ennek kiírását. Kéthavonta hosszabbították a kinevezését, a legutóbbi október 17-én jár le. Ennek az áldatlan állapotnak a végére szeretne pontot tenni a lemondással, ugyanakkor úgy érzi, hogy ezt az utolsó pillanatot is fel kell használnia arra, hogy a színház helyzetére hívja fel a figyelmet.

„Köszönöm a kollégáknak ezt a remek 11 évet, amit együtt tölthettünk. Én a munkát decemberig előkészítettem, távozásom esetében nem lesznek fennakadások, mert egy ember hiánya miatt nem omlik össze a rendszer” – jelentette ki. Gáspárik szerint közben a minisztériumban őrült erővel keresnek egy új vezérigazgatót a helyére.

Ugyanakkor továbbra is megoldatlan a színház felújításának az ügye, hiába próbált meg már minden követ megmozgatni, nem történt változás.

Az erdélyi portálnak a távozó igazgató beszélt arról is: az a meggyőződése, hogy a folyamatos anyagi és infrastrukturális gondok, amelyeket nem sikerült orvosolni az elmúlt években, hónapokban, rányomták a bélyeget a társulatok hangulatára is, akik annak ellenére, hogy a körülmények nem voltak kedvezőek, megpróbálták a maximumot kihozni magukból. A kulturális minisztérium által finanszírozott színház anyagi gondjait Gáspárik folyamatosan jelezte a finanszírozónak, azonban sem Lucian Romașcanu tárcavezetővel, sem Demeter András államtitkárral nem sikerült párbeszédet folytatni.

Gáspárik Attila többször is nyilatkozott a Klubrádiónak, a vele készült interjúinkat ITT és ITT hallgathatják meg.