„Zajlik
A lényeg

Legfeljebb három évig maradhat egy vendégmunkás Magyarországon

17/05/2023 08:10

| Szerző: Klubrádió

Az új szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.

Még tavasszal szavazni fog az Országgyűlés a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvénytervezetről – erről Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nyilatkozott a Világgazdaságnak. A tervezet kedd este megjelent a parlament honlapján.

A Telex összefoglalója szerint az államtitkár szerint Magyarországon a munkaerőpiaci helyzet kifejezetten jó, a foglalkoztatottság nagyon magas, a munkanélküliség pedig alacsony. (Sőt, súlyos munkaerőhiány van jó pár ágazatban.)

A vendégmunkások alkalmazását szabályozó új javaslatra azért van szükség, mert a közeljövőben sok olyan beruházás érkezik majd az országba, amihez több százezer munkavállalóra lesz szükség.

Czomba szerint amíg van magyar munkavállaló, addig magyarokkal kell betölteni a helyeket, ha nincs szabad magyar munkaerő, akkor először a környező országbelieket veszik számításba, és ha ez sem elegendő, akkor a harmadik országbeliek foglalkoztatása következhet.

Az új jogszabály megkülönbözteti a vendégmunkásokat, nekik könnyebb lesz a munkavállalás, mert a tartózkodási engedéllyel automatikusan megkapják a foglalkoztatási engedélyt is, illetve a harmadik országbeli foglalkoztatottakat. Továbbra is kvóta fogja védeni a magyar dolgozókat: csak olyan számban érkezhetnek majd munkavállalók harmadik országból, amennyit az előre meghatározott kvóta lehetővé tesz.

Ehhez beazonosították a hiányszakmákat is aszerint, hogy mely munkakörökben nem lehet feltölteni a létszámot magyarokkal.

Az még nyitott kérdés, hogy a kvótát milyen számítással határozzák meg. Az eddigi gyakorlat szerint az előző év üres álláshelyeinek havi bontását vették alapul, így éveken át 50-60 ezer főről lehetett beszélni, de ezt szinte sose töltötték fel. Jelenleg egyébként Brazíliából, Mongóliából, a Fülöp-szigetekről és Vietnámból is érkeznek Magyarországra dolgozni, a teljes szám mintegy 80 ezer fő. Csakhogy ebből majdnem hatvan ezren szerb és ukrán állampolgárok – vezette le Czomba.

Az új szabályok nem engedik

  • a vendégmunkások családegyesítését,
  • illetve letelepedését sem,
  • és 2 plusz 1 évben, azaz összességében 3 évben maximálják a lehetséges tartózkodási engedélyek időtartamát is a vendégmunkások számára.