„Klubrádió
A lényeg

Ledarálta KKM a lélegeztető-vásárlás papírjait

22/05/2023 09:09

| Szerző: Klubrádió

Már 2021 novemberében megsemmisítette a külügyminisztérium a másfél évvel korábban kötött gyanús, túlárazott malajziai lélegztetőgép-beszerzés iratainak egy részét, míg magánszemélyeknek 5 évig kell megőrizniük a rezsiszámláik befizetést igazoló iratokat.

Feltűnően gyorsan, a beszerzést követő 20 hónapon belül megsemmisítette (selejtezte) a Külgazdasági és Külügyminisztérium a 2020 márciusi lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos iratok egy részét. A vonatkozó nyilatkozatok és értékelések már soha nem lesznek megismerhetők – írta a Népszava.

A tárca közigazgatási államtitkára, Balogh Csaba 2020 márciusában kötött szerződést a malajziai GR Technologies SDN BHD nevű céggel 7000 lélegeztetőgép beszerzéséről közbeszerzési eljárás nélkül, amely egyébként jogszerű volt a koronavírus járvány idején elfogadott rendkívüli szabályok alapján. A szerződések révén a külügyminisztérium csak a maláj cégtől mintegy 176 milliárd forint értékben vásárolt kínai gyártású lélegeztetőgépeket, szám szerint csaknem 7000 darabot.

Ezek túlnyomó többségét soha nem is használta a magyar egészségügy, mert 

  • számos gép nem felelt meg a magyar és EU-s szabványoknak, 
  • nem is volt ekkora lélegeztetési szakember-kapacitása a magyar kórházaknak.

A külügyi tárca a 176 milliárd forint egy részét, 9 millió dollárt (2,8 milliárd forintot) nem is GR Technologies SDN BHD-nek utalta, hanem közvetlenül a tulajdonos-cégképviselő Datuk Vinod Sekhar magánszemély számlájára. (A kormány különböző forrásokból összesen 300 milliárd forint értékben vásárolt 16 ezer gépet, tehát a legnagyobb beszállító ez a maláj cég volt.) 

A Transparrency International 2021-ben fordult adatigényléssel a Külügyminisztériumhoz, a GR Technologies SDB BHD kötött szerződéssel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A minisztérium pár nappal ezelőtt a – harmadfokú – kúriai ítélet jogerőre emelkedése után arról tájékoztatta a Transparency-t, hogy a GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat már 2021. november 15-én, vagyis a szerződés aláírását követő 20 hónap elteltével megsemmisítették.

A Transparency emlékeztet, hogy míg a külügyminisztérium 20 hónap után ledarálta az iratokat, addig a magánszemélyeknek 5 évig kell megőrizniük a rezsiszámláik befizetést igazoló iratokat, vagyis feltűnően gyors volt a selejtezés.

A Kúrai elfogadta a külügyi tárca azon érvelését, hogy a szerződés előkészítése során egyetlen írásbeli adat, diplomácia távirat, email, szerződéstervezet, a hatalmas összegű kifizetést előzetesen jóváhagyó, úgynevezett kötelezettségvállalási irat, de még csak feljegyzés sem keletkezett, minden szóban intéződött. Így ezeket, mint nem létező adatokat a minisztériumnak nem kell kiadnia. Ligeti Miklós a Transparency jogi igazgatója ezt abszurdnak tartja, szerinte „felfoghatatlan, hogy a külügyi tárca sikerrel érvelhetett azzal, hogy 176 milliárd forint közpénz elköltésének semmilyen leírt nyoma ne létezne.”