„Zajlik
A lényeg

Kritikus helyzetbe kerültek Iványi Gáborék intézményei

15/12/2022 19:18

| Szerző: Klubrádió

A folyamatos forráselvonások miatt működőképességük határára jutottak, több ezer ellátottjuk sorsa forog kockán – jelentette be Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke.

Iványi Gábor az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: újabb 40 millió forintot tartottak vissza a MET oktatási intézményei után járó normatívákból, így a tanév kezdete óta már mintegy 170 millió forintot vont el tőlük a magyar állam.

"Az oktatási államtitkárság irányukban tanúsított hozzáállását jól szemlélteti, hogy nem járult hozzá a beregi térségünk többcélú intézményét évek óta kitűnően vezető igazgatónk megbízásának meghosszabbításához sem" – közölte az elnök.

Iványi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a tél beálltával, valamint a drasztikusan megnövekedett rezsiköltségek és élelmiszerárak következtében kritikus helyzetbe kerültek a MET intézményei és az egyház több ezer ellátottja.

Konyháikon naponta hatezer adag ételt biztosítanak zömében hátrányos helyzetű óvodásoknak, iskolásoknak és több ezer rászorulónak, „akiket sok esetben kizárólag a mi általunk osztott élelem óv meg az éhezéstől” – írta. Elkötelezett munkatársaik – fűzte hozzá – hosszú évek óta „a létbizonytalanságtól fenyegetve, hősiesen végzik feladataikat”.

"Mi lesz, ha nem tudnak élelmiszert biztosítani a rászorulóknak? Mi lesz, ha nem tudnak fizetést utalni munkatársaiknak? – sorolta a kérdéseket. Úgy tűnik, a magyar államra nem számíthatunk" – olvasható a közleményben.

A MET elnöke kitért arra is: december 16-án, pénteken karácsonyi adománygyűjtő rendezvényt szerveznek a Dankó utcai központjukban, ahol meleg itallal, zsíros kenyérrel és ajándékokkal várják az odaérkezőket. Hozzátette, a jótékonysági árverésre közismert személyiségek (mások mellett Hernádi Judit, Kern András, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor és Gundel Takács Gábor) is felajánlották személyes tárgyaikat. A bevételt az egyház intézményeinek működésére és az ellátottak megsegítésére fordítják – tudatta Iványi Gábor.

Iványi Gábor közössége egy hónapja lett bejegyzett egyház, miután a bíróság döntése után az ügyészség fellebbezését elutasították. A MET-et 2011-ben fosztotta meg státuszától az állam az új egyházi törvénnyel. A MET később pert nyert a magyar állammal szemben ugyanazon az alapon, melyen 2013-ban az Alkotmánybíróság kimondta: a magyar állam alkotmánysértő módon vette el, és több más diszkriminált felekezettel együtt jogállásukat kötelező visszaállítani.

A MET-nek 2022-ben 52 ezren kínálták fel adójuk egy százalékát, amivel a negyedik legtámogatottabb felekezet. 2022 februárjában a NAV azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék úgy reagáltak, hogy az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és az egyház elleni támadásról beszéltek.