„Zajlik
A lényeg

Kövér elvette a szót Gyurcsánytól

30/09/2024 15:33

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A DK elnöke azt mondta, az országnak áruló kormánya van. Miután Kövér László házelnök elnémította a mikrofonját, a DK teljes frakciója kivonult a Parlamentből, és mai ülésen már nem is vesznek részt.

"Minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormányának is hosszú története van. Bár annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke" – mondta parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc az őszi ülésszak első napján. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint másfél évtizedet kell visszamennünk, az Orbán-Putyin találkozóig, hogy megértsük, hol kezdődött az árulás. Szerinte 15 perc beszélgetés Vlagyimir Putyinnal elég volt, hogy az addig oroszellenes Orbán már oroszbarátként térjen vissza. Gyurcsány szerint Putyin a markában tartja Orbánt, aki eladta a becsületét és eladta a hazája függetlenségét és önállóságát. „Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van” – mondta a DK elnöke.

Erre Kövér László közbeszólt: „Képviselő úr, ne gondolja, hogy mindent megengedhet magának ebben a házban, rendre utasítom. Magyarország kormányát és miniszterelnökét önnek nincsen joga lehazaárulózni. Világosan beszéltem?” A házelnök szerint Gyurcsány minden zagyvaságot összehordhat, de mivel most nem Gyurcsány a miniszterelnök, nem engedhet meg magának mindent, „mint 2006 októberében”. Kövér azt mondta, ha Gyurcsány ezt nem tartja tiszteletben, elveszi tőle a szót.

Gyurcsány erre azt mondta, hogy Kövér a legrosszabb párttitkárként viselkedik, mire Kövér elvette tőle a szót, majd felszólította, hogy üljön le, és kérte, hogy valaki hozzon neki egy pohár vizet. A DK teljes frakciója ezt követően kivonult a Parlamentből, és mai ülésen már nem is vesznek részt.