„Köszönjük,
A lényeg

Kiállt Sulyok Tamás mellett a Magyar Ügyvédi Kamara

27/05/2024 13:09

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a Köztársasági Elnököt "köztörvényes bűnözőnek” és "a földmaffia kiszolgálójának” nevezett meg egy politikai párt – áll a szervezet közleményében.

A DK EP-listavezetője Dobrev Klára múlt hét szerdán azzal vádolta meg Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy a kétezres évek elején ügyvédként közreműködött 103 hektár magyar termőföld külföldi kézbe való átjátszásában, csütörtökön pedig közzétette a szerinte zsebszerződéses ügy bizonyítékait.

Dobrev állítása szerint Szeged környékén több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon és zsebszerződéseken keresztül külföldi kézbe. Az adásvételekben három-négy ügyvéd játszott szerepet pénzért cserébe, az egyik ellenjegyezte az ajándékozást, a másik a kölcsönszerződést, a harmadik pedig a haszonélvezeti jogot intézte. Dobrev szerint egy ilyen szervezetnek volt az egyik tagja Sulyok Tamás, akit egy konkrét termőföld-ügylettel is összefüggésbe hozott, és lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt.

"Mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nem csak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is" – írja az Ügyvédi Kamara.