„Köszönjük
A lényeg

Kétharmaddal győzött az ellenzéki jelölt Jászberényben

15/01/2023 22:18

| Szerző: Klubrádió

A szavazatok több mint kétharmadával, 67,24 százalékkal nyerte a jászberényi időközi polgármester-választást az ellenzéki Budai Lóránt. Kihívója, a függetlenként induló, Fidesz által támogatott Besenyi Orsolya 29,86 százalékot kapott.

A szavazatok 100 százalékát megszámolták a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, a valasztas.hu adatai szerint ez lett az eredmény:

  1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért): 7 879 szavazat
  2. Besenyi Orsolya (Fidesz-KDNP által támogatott független): 3 408 szavazat
  3. Nagy Tímea (független): 178 szavazat
  4. László Péter (Mi Hazánk): 163 szavazat

A tíz egyéni választókerületből kilencben már szintén összeszámolták a szavazatokat, és mindegyikben az ellenzék, a Közösen Jászberényért jelöltjei nyertek meggyőző különbséggel, 50 százalék fölötti eredménnyel.

Budai formálisan továbbra is a Jobbik tagja, azonban elmondása szerint nincs jelen az életében és polgármesteri működésében a párt. A kampány során végig igyekezett távol tartani magát az ellenzéki pártoktól, egyebek mellett a plakátjain sem szerepeltek a pártlogók.

Október közepén számoltunk be mi is arról, hogy feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület egy rendkívüli ülésen. Ezért kellett új önkormányzati választást tartani a városban. A testület feloszlatását Gedei József, a DK helyi képviselője kezdeményezte, de végül támogatta a polgármester és ellenzékiek mellett egy fideszes képviselő is – olvasható a párt közleményében.

A 2019-es önkormányzati választás után a jászberényi képviselő-testületben az ellenzéki Közösen Jászberényért Egyesületnek 6 képviselője volt – a polgármester nélkül –, a Fidesznek szintén 6, a Mi Hazánknak 1. Az egyesület képviselői között egy DK-s, Gedei József volt.