„Klubrádió
A lényeg

Kárász visszavonul a kormánybarát tévétől

19/10/2022 10:28

Kárász Róbert, a kormánybarát ATV műsorvezetője visszavonul a tévézéstől. Arról beszélt kedden egy facebookos videóban, hogy mi van a háttérben. Ami aztán nem derült ki belőle: így nem tudni, hogy az lenne-e az indok, hogy a "sajátjaként bánt" az alapítványi pénzekkel, és például az alapítványa számlájáról a saját cégének a számlájára is utaltak pénzeket, vagy esetleg az, hogy fideszes önkormányzatok százmilliókkal támogatták az alapítványát, vagy az, hogy a kormánypropaganda közpénzekkel kitömött Megafon Központjának eseményeinek fontos résztvevője lett volna. Esetleg, hogy úgy védte az ATV műsorában a kormány egészségpolitikáját, hogy épp akkoriban kapott alapítványa milliókat az Emmitől, írja a 24.hu.

 
Kárász Róbert a Megafon rendezvényén
 

 

Azt mondta, "a televíziós politikai műsor és az alapítvánnyal együttjáró egyeztetés, az néha adott olyan helyzetet és szituációt, amit nehezen tudtunk megértettetni, elfogadtatni egymással úgy, hogy a munkaadónak is van egy szempontja, amit én tiszteletben tartok, és van egy civil szervezetnek is szempontja, aminek én vagyok az elnöke. Az ötletadója, mondhatom: a motorja. (…) És ezek a feloldhatatlan helyzetek, ha nem is gyakran, de néha-néha előkerültek".

Kárász még november végéig az ATV reggeli műsorát vezeti, azt követően távozik majd. A tévés a Mandinernek nyilatkozott, amit a 24.hu idéz: „Több mint hat éve dolgozom az ATV Start politikai és közéleti műsorában és tízéves alapítványi munka áll a hátam mögött. Számomra a fogyatékkal élők ügye és foglalkoztatása a legfontosabb".

Arról is beszélt, hogy megszokta, "hogy az embereket beskatulyázzák, valamilyen oldalhoz sorolják őket. Ezzel alapvetően soha semmilyen problémám volt.”

Hogy mihez kezd, arra azt mondta, még nem tudja. De például Németh Balázs, akit a fideszes propaganda egyik arcaként ismerhettünk meg, szintén visszavonult a tévézéstől, és azóta egy állami cég vezérigazgatója, így akár Kárász is bárhol felbukkanhat.