„Klubrádió
A lényeg

Karácsony elmondta, milyen posztot szánna Dobrevnek

3/10/2021 12:49

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely szerint az előválasztás első fordulójának üzenete, hogy maradjatok együtt. Az ellenzéki pártok szövetségének együtt kell kormányozni- hangoztatta az MSZP- a Párbeszéd és az LMP kormányfőjelöltje. Beszélt arról is, hogy Márki-Zay Péterre az alkotmányosság helyreállítását bízná miniszterelnök-helyettesi pozícióban, Dobrev Klárát pedig külügyminiszternek nevezné ki.

Szavai alapján az előválasztók harmada büszkén vállalja a folytonosságot a 2010 előtti korszakkal, de többség a jövő megépítésére koncentrál. A miniszterelnök-jelöltségre aspiráló főpolgármester azt üzente, az ellenzék egyesítésére készül. Jelezte, nem visszalépni akar, hanem előre, mert szerinte csak ő tudja leváltani Orbán Viktort.

A második fordulós ellenfeleinek pedig kormányzati pozíciókat ajánlott fel: Márki-Zay Péterre az alkotmányosság helyreállítását bízná miniszterelnök-helyettesi pozícióban, hogy adja vissza az önkormányzatoknak az elvett jogaikat. Dobrev Klárát pedig külügyminiszternek nevezné ki – írja a 444.

(Kiemelt kép: Facebook)