„Klubrádió
A lényeg

Karácsony nem érti, mit keres az Elk*rtukban

22/10/2021 18:34

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely nem érti, mit keres az Elk*rtukban, ebben „a nagyon rossz, ócska propagandafilmben”, hiszen Gyurcsány Ferenccel először 2016-ban beszélgetett, akkor is mindössze öt percet. az ATV Híradónak többek közt elmondta: a legjobban az viseli meg, hogy egykori munkahelyét, a Medián közvélemény-kutató céget és főnökét, Hann Endrét negatív színben tüntetik fel.

Karácsony Gergely valószínűleg meg fogja nézni az Elk*rtuk című filmet; a főpolgármester az ATV Híradónak többek közt elmondta: a legjobban az viseli meg, hogy egykori munkahelyét, a Medián közvélemény-kutató céget és főnökét, Hann Endrét negatív színben tüntetik fel.

Karácsony úgy fogalmazott: „azt gondolom, a Medián, amelynek én munkatársa voltam, az egyik legkörültekintőbb és talán az egyik legkorrektebb cég volt a politikai közvélemény-kutatási piacon. Semmilyen manipulációhoz soha nem lehetett felhasználni a kutatásainkat”.

Ezenkívül közölte, nem érti, mit keres ebben „a nagyon rossz, ócska propagandafilmben”, hiszen Gyurcsány Ferenccel először 2016-ban beszélgetett, akkor is mindössze öt percet. Ezt megelőzően nem is találkozott Gyurcsánnyal, a Medián munkatársaként pedig nem is vett részt azokban a kutatásokban, amit akkor a kormánynak készítettek a cégnél.

Karácsony szerint a filmnek az a szerepe, hogy azt a hamis mítoszt keltse: még mindig Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc vitatkozik a hatalomról, pedig már nyilván nem erről szól a magyar közélet.

A filmről a KESMA-médiumok jó részének ugyanaz jutott eszébe, a „pörgős” és az „izgalmas” jelzőket használták. Eközben a Telex hívta fel a figyelmet arra, hogy az Elk*rtuk bekerült a világ legrosszabbjai közé az IMDb-n. A kurzusfilm 1,2-es értékelést kapott a 10-es skálán.

(via 24.hu)