„Klubrádió
A lényeg

Karácsony Gergely meghirdette a jóvátételi programját

12/06/2021 14:38

| Szerző: MTI/Klubrádió

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt kétszer kilenc pontot ismertetett az úgynevezett 99 Mozgalom programjából. Megígérte, hogy eltörlik a rabszolgatörvényt, és közösen hoznak létre egy új Munka törvénykönyvét. A politikus kiemelte azt az elképzelésüket, hogy a közmunkások is megkapják a minimálbért.

A Párbeszéd, az MSZP és az LMP támogatta kormányfőjelölt az első kilenc pontot úgy összesítette, hogy azok jóvátételt jelentenek az elmúlt tíz évért. Hangsúlyozta, ezeknek a pontoknak a végrehajtását azonnal el lehet kezdeni, és viszonylag gyorsan végig is lehet vinni.

Karácsony Gergely bűnnek nevezte a tankötelezettség korhatárának leszállítását, és közölte: célzott programokat kell indítani a közoktatásból kiszorított fiatalok továbbképzéséért.   Nemcsak a CEU visszahozataláért kell megtenni mindent, de a magyar felsőoktatás autonómiájának visszaállításának érdekében is - hangsúlyozta.   Arra is kitért, hogy felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyek elvették a valójában egyházként működő vállalási szervezetektől az egyházi státuszt.

Az állami fenntartású iskolák működtetését vissza kell adni az önkormányzatoknak, és orvosolni kell azt a helyzetet, hogy az egyházi fenntartású iskolák sokkal több állami pénzt kapnak - mondta. Szerinte ezt úgy kell megoldani, hogy megemelik az állami iskolák finanszírozását. 

Jóvá kell tenni a magyar vidékkel szemben elkövetett bűnöket, és felül kell vizsgálni a földprivatizációs pályázatokat - jelentette ki Karácsony Gergely.

A miniszterelnök-jelölt arra is kitért, hogy mindenki számára meg akarják nyitni a trafiküzemeltetés lehetőségét.

 A nyugdíjrendszer kapcsán sok mindent jóvá kell tenni, de nagyon fontos orvosolni a rokkantnyugdíjasokkal szembeni kártételeket - hangsúlyozta Karácsony Gergely. 

Újraindítási támogatást készülnek nyújtani azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyeknek nagymértékben csökkent az árbevétele a koronavírus-járványban. Azt is javasolta, hogy két évig mentesüljenek a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól azok a kisvállalkozások, amelyeknek a bevétele ötven százalékkal csökkent a pandémia idején.

Az álláskeresési járadék folyósítását kilenc hónapra kell emelni, és utólag kárpótolni kell azokat, akik csak három hónapig kapták ezt a támogatást, mert a magyar munkaerőpiacon most nem lehet három hónap alatt elhelyezkedni - mondta a miniszterelnök-jelölt. 

Utólag szintén kárpótolni kell azokat a munkavállalókat, akinek a járvány alatt azért kellett táppénzre menniük, mert máshogy nem lehetett megoldani a helyzetüket - közölte Karácsony Gergely. Szóban nem tért ki rá részletesen, de a beszéd alatt kivetített programpontban azt írták, hogy a járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítik száz százalékra.

Az egészségügyi és a szociális dolgozók fantasztikus munkáját egyszeri támogatással kell megköszönni - mondta a főpolgármester. A kiírás szerint a két ágazat dolgozóinak egyszeri 500 ezer forintos támogatást adnának.

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, orvosolni kell, hogy "a kormány elképesztő lyukat ütött az önkormányzatok működésén" az elvett iparűzési és gépjárműadóval. Karácsony Gergely azt is megígérte, hogy eltörlik a különleges gazdasági övezeteket.

"Lehet, hogy a Tiborcz-adót majd átnevezem, és leveszem a z betűt, és akkor nem Tiborcz Istvánról fog szólni, hanem Tiborc panaszát fogja képviselni a politikában" - fogalmazott, amikor az utolsó programpontra tért át.

 Az önkormányzatok számára forrást kell találni, ezért a félmilliárd forintnál értékesebb vagyonok önkormányzati megadóztatása helyes dolog - tette hozzá.     A járvány és a válság nem egyformán hatott mindenkire, nagyon sok vállalkozás küzd a fennmaradásért, nagyon sok pedig elképesztő módon gyarapodott az elmúlt években - emelte ki.

    Akik a járvány idején extraprofitra tettek szert, akik megerősödtek, azoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a jóvátételi alapot feltöltsék, ezért bevezetik a "Mészáros-adót" is, méghozzá azokra a vállalkozásokra, amelyek az elmúlt év haszonélvezői voltak - mondta Karácsony Gergely.

    Ezek azok az első intézkedések, amelyeket a következő kormánynak, "mondjuk úgy, hogy egy következő Karácsony-kormánynak" meg kell tennie, hogy Magyarország újra mindannyiunk közös otthona legyen - hangsúlyozta. Végül közölte, hogy az elkövetkező hetekben, kilenc területre fókuszálva, bemutatják azokat a további programokat, amelyek szintén Magyarország újraegyesítését szolgálják.