„Zajlik

Karácsony Gergely: A BKV nem szerződik zavaros hátterű céggel

2/12/2020 13:05

| Szerző: Klubrádió

Bár a minden szabályosan zajlott le a közbeszerzési pályázat során, és a hatályos törvények sem tiltják, mégsem attól a cégtől bérel majd buszokat a BKV, amelyikről időközben kiderült, hogy Cipruson jegyzett vállalathoz kötődik. Karácsony Gergely főpolgármester arra utasította a fővárosi cégeket, hogy zárják ki közbeszerzési pályázatokból az offshore vállalatokat. Egyúttal védelmébe vette helyettesét, Tüttő Katát is, aki a győztes céggel kapcsolatba hozott Leisztinger Tamás egykori élettársa.

Hiába nyerte meg az erről szóló közbeszerzést, nem attól a cégtől bérel majd buszokat a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), amelyikről az Mfor derítette ki, hogy egy ciprusi offshore vállalathoz kötődik - jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester – írja a 444.

Az év elején írt ki közbeszerzési pályázatot a Budapesti Közlekedési Zrt. használt autóbuszok bérlésére. A pályázati kiírás szerint a BKV 6 darab, legfeljebb 12 éves légkondicionált, EURO IV-es környezetvédelmi besorolásnál nem rosszabb osztályú autóbuszt bérelne 12 hónapra – foglalta össze az előzményket a portál.

Azonban a pályázatot egyébként szabályos körülmények közt elnyerő CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt-ről azonban hamarosan kiderült néhány gyanús dolog.

A céget pályázat benyújtásának határideje előtt mindössze 7 nappal jegyezte be a cégbíróság, fő tevékenysége nem is autóbuszok beszerzése, hanem vagyonkezelés, és a céget alapító három vállalat közül a Cratis Ingatlanbefektető Zrt. tulajdonosa egy ciprusi székhellyel bíró offshore-cég, az Agrina Holdings, aminek tisztviselői között Leisztinger Tamás cégbirodalmához szorosan köthető személyek bukkannak fel.

SztrĂĄjk - BKV
 
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
 

Karácsony Gergely főpolgármester posztjában hangsúlyozta: „A BKV nem köt buszbérleti szerződést a zavaros hátterű céggel, a BKV felszólítása nyomán a cég még kötbért is fizet a fővárosi vállalatnak.”

És bár a fennálló törvényi keretek alapján „az offshore-háttér nem lehetett kizáró indok” az érintett cég pályázatában, a főpolgármester arra utasította fővárosi cégeket, hogy ne engedjenek pályázni közbeszerzéseiken offshore cégeket.

Karácsony a posztban megvédte Tüttő Kata főpolgármester-helyettest is, aki történetesen a győztes céggel kapcsolatba hozott Leisztinger Tamás korábbi élettársa és közös gyerekeik anyja.

„Nem tisztem megítélni, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes asszony milyen kapcsolatban áll gyermekei apjával. De azt tudom, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a városét, a budapestiekét. Ő az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember, akit ismerek. Tűzbe teszem érte a kezem!”  idézte a portál főpolgármestert.