„Zajlik
A lényeg

Orbáni infláció és dollárbaloldal – Így kezdődött a Parlamenrt tavaszi ülésszaka

27/02/2023 13:21

| Szerző: Klubrádió

Orbánnal indult volna a parlamenti nyitóülés, de nem jelent meg a kezdésre. Végül 15 órakor megérkezett a miniszterelnök.

Az előzetes bejelentések ellenére nem Orbán Viktor beszédével kezdődött a Parlament tavaszi ülésszaka. A miniszterelnök ugyanis nem jelent meg az ülés kezdetén.

Így sorban a második felszólaló, Kanász-Nagy Máté, az LMP politikusa arról beszélt, hogy Magyarország akkumulátor-gyarmat lesz. Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, újabb akkumulátorgyár létesítése derült ki, ezúttal Kisteleken.

Kanász-Nagy felszólalására kormányoldalról a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára, Koncz Zsófia válaszolt, aki szerint az akkumulátorgyárakra azért van szükség, mert különben Magyarország lemaradna.

Orbán távollétét szóvá tette a párbeszédes Tordai Bence. A politikus azt kérdezte: "Hová tűnt Orbán Viktor?" 

Elmondta, ha Orbán eljött volna az ülésre, amint tervezte, megkérdezte volna a megélhetési válság szerinte elégtelen kezeléséről, a rekordmagas inflációról, a gyenge mezőgazdaságról, a szintén gyenge forintról is.

Hozzátette, biztos nem az Magyarország érdeke, hogy a drágán vásárolt orosz gázzal fűtsünk, de hogy ez mégis így van, annak Tordai szerint az lehet az oka, hogy "Orbán Viktor személyesen kitett valamilyen módon Vlagyimir Putyinnak".

Dúró Dóra (Mi Hazánk) a siralmas demográfiai adatokat ismertette.

Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezetője arról beszélt, hogy "ki kell vezetnünk a jobboldalt a fideszes egypárti hatalom egyiptomi fogságából"

Hajnal Miklós (Momentum) az akkumulátorgyárakról szóló népszavazás elkaszálásáról beszélt, arra reagálva Koncz azt állírtotta, politikai haszonszerzés céljából hergeli az ellenzék az akkumulátorgyárak tervezett helyszíne kötzelében élőket.

Varju László (DK) az infláció mértékét "orbáni" jelzővel illette, válaszul Tállai András államtitkár azt kérdezte, hogy "hogy is van a dollárbaloldallal?"

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló az orosz-ukrán háború egy évét Dávid és Góliát küzdelméhez hasonlította.

Nem sokkal 15 óra után megkezdte beszédét Orbán Viktor.

(Források: hvg.hu, 444)