„Klubrádió
A lényeg

Kabulból menekülők érkeztek, Szijjártónak nem tetszik az amerikai őrök viselkedése

23/08/2021 13:27

| Szerző: Klubrádió

173 Afganisztánból kimentett embert hozott Budapestre vasárnap este egy magyar gép, többségükben afgánokat, de magyar állampolgárok is voltak a fedélzeten. Ez az első hazai utasszállító repülő, amely részt vesz az afganisztáni mentőakcióban.  Az Afganisztánból kimenekített afgán állampolgárokat az idegenrendészet röszkei objektumba vitték tovább.

Vasárnap késő este megérkezett az első magyar mentőjárat Afganisztánból. Összesen 173-an ültek rajta, részben magyar állampolgárok, de „az utasok jelentős részét amerikai és osztrák kérésre hoztuk el” – számolt be Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentéséről a 444.hu.

A gépen 96 afgán állampolgár érkezett Budapestre, akiket az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kezelésében álló röszkei objektumba vittek tovább. Ők az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő, Afganisztánból kimenekített személyek – közölte a Belügyminisztérium hétfőn. A Magyarországra menekített afgánok közül a legidősebb 64 éves, a legfiatalabb öt hónapos csecsemő. Valamennyien hatósági karanténba kerültek, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik. Érkezésüket követően személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak. Megkezdődött orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése – áll a BM közleményében.

A 444.hu szerint Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, tartózkodnak még magyarok Afganisztánban, velük kapcsolatban van a kormány, és igyekszik segíteni nekik, de Szijjártó nem árulta el, pontosan mennyien vannak. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy vannak magyar katonák a terepen, akik segítik az érintettek azonosítását, bejutását. Mint mondta, a kimenekítendő magyar állampolgárok mellett százas nagyságrendben vannak olyan helyiek is, akik a magyar katonai kontingenst segítették személyesen az elmúlt években.

"Természetesen őket bajtársként kell kezelnünk, az ő kimentésükön is folyamatosan dolgozunk. Kizárólag a honvédelmi minisztérium által beazonosított, a magyar katonákkal együttműködő, velük együtt dolgozó, őket segítő emberekről és családjaikról lehet szó" – fogalmazott az MTI tudósítása szerint.

Szijjártó Péter a WHO főigazgatójával tárgyalt
 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 23-án. MTI/Mohai Balázs
 

Szijjártó kritizálta a kabuli repteret őrző amerikai őröket, mert többször előfordult hogy a tömegre hivatkozva nem engedtek be olyanokat, akiket Magyarország szeretett volna kihozni. A magyar kormány azt várja el, hogy a szövetségesek, köztük a kabuli repülőtér felügyeletét ellátó amerikai katonák, ne gátolják a Magyarország által kihozni kívánt emberek bejutását a légikikötő területére – mondta Szijjártó, aki elfogadhatatlannak nevezte az ezzel kapcsolatos érvelést, miszerint a túl nagy tömeg miatt akadályozták meg a bejutást.

Mint a telex.hu írta, a Flightradar adatai szerint a Kabulból menekülőket hozó Wizz Air Airbus A321-es utasszállítója magyar idő szerint 17:52-kor szállt fel az üzbegisztáni Bukharából, és öt és negyed órával később, 23:06-kor landolt Budapesten. Az elmúlt napokban a Magyar Honvédség több Boeing C–17-es Globemaster szállítógépe, sőt az Orbán Viktor által rendszeresen használt honvédségi Airbus A319-es is járt Afganisztánban vagy a környező országokban. Afganisztánból már csak katonai gépeken tudják átszállítani az embereket a környező országokba, ahonnan már biztonsággal folytathatják útjukat polgári járatokon, ezért indult a vasárnap éjjel érkező járat is Üzbegisztánból.

A Klubrádiónak nyilatkozott a Wizz Air sajtófőnöke, Radó András:

2021. augusztus 23. A lényeg-részlet / Interjú, Radó András - 2021.08.23.
00:21
00:00

Múlt héten 26 magyar állampolgárt hoztak ki Afganisztánból, akik a holland nagykövetséget védték Kabulban. Ők olyan NATO-géppel menekültek, ami ugyan Magyarországon állomásozott, de nem magyar parancsnokság alatt állt.