„Klubrádió
A lényeg

Jön a Nyugati felújítása és lezárása

23/09/2019 19:49

| Szerző: hvg.hu/Klubrádió

Közbeszerzési pályázaton keresi a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar több épületrészének tetejét és homlokzati falait felújító céget.

A kivitelezőnek fel kell újítania a vágánycsarnok tetejét és a csatlakozó üvegszerkezeteket, a pénztárcsarnok és a McDonald’snak helyet adó épület tetejét, valamint a hat kisebb toronytetőt a homlokzaton -  derül ki a Közbeszerzési Értesítőből, amelyről a hvg számol be. A munkálatok idejére a vágánycsarnokot fél évre „kivonják a vasúti forgalomból”, a pályaudvar többi része viszont zavartalanul üzemel majd. A Magyar Nemzet azt írta, a MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert már elismerte, hogy a Nyugati pályaudvar állapota kritikus: a tető annyira rossz állapotban van, hogy korábbi esőzések alkalmával az utasok esernyőt nyitottak a csarnokban, hogy ne ázzanak meg. Homolya Róbert elmondása szerint a tervek már elkészültek, a tetőcsere hamarosan megkezdődhet.