„Klubrádió
A lényeg

IDEA: Egyre jobban áll a Fidesz, vezet az ellenzék előtt

20/01/2022 13:31

| Szerző: Klubrádió

Az IDEA Intézet friss, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint hónapról hónapra erősíti támogatottságát a Fidesz. Január első felében a teljes népességen belül a Fidesz–KDNP listája 2 százalékponttal vezet a hat együttműködő ellenzéki párt közös listájával szemben, a biztos szavazó pártválasztóknál pedig 4 százalékpont a kormánypártok előnye.

Minden vizsgált választói csoportban előnyre tett szert az egységesen induló ellenzék előtt – írja a közvélemény-kutatást ismertetve a 24.hu.

Mint az IDEA felméréséből kiderül, a teljes népességen belül a Fidesz–KDNP támogatottsága az előző hónaphoz képest 2 százalékponttal nőtt, jelenleg 37 százalékos. Ez a legmagasabb arány a koronavírus-járvány 2020-as kitörése óta. A biztos szavazóknál a kormánypártok támogatottsága hibahatáron belül, 1 százalékponttal növekedett (48 százalék).

Az ellenzék pártjait külön vizsgálva az látszik, hogy a Demokratikus Koalíció maradt a legerősebb, 11, illetve 17 százalékkal. Ha csak összeadjuk a támogatottságukat, az 32 százalék a teljes népességnél, 5 százalékponttal kevesebb, mint a Fidesz–KDNP-é. A Mi Hazánk és a Kutyapárt megelőzi az LMP-t és a Párbeszédet.

Aki nem tudja, melyik pártra szavaz, nem mondja meg, vagy nem menne el szavazni, a teljes népesség 25 százaléka, ami a legalacsonyabb érték a koronavírus-járvány kitörése óta.

Az IDEA Intézet szerint a Fidesz előnye nem behozhatatlan, de az ellenzék még nem talált vissza az előválasztásnál mutatott cselekvőképes arcához. A kormánypártok újra átvették a napirend tematizálását, számos jelentősebb szavazói rétegnek ígértek, illetve adtak valamilyen jóléti intézkedést. Az intézet decemberben a teljes népesség körében azonosnak mérte a két tábor támogatottságát

Az IDEA a kutatás adatait január 4–14. között vette fel önkitöltős online kérdőíven keresztül. A végeredmény reprezentatív az ország felnőtt népességére nézve nem, életkor és régió tekintetében. A 2000 emberből álló minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb plusz-mínusz 2,2 százalékpont.

Erről a témáról nyilatkozott a Megbeszéjük adásában Böcskei Balázs, az IDEA Intézet kutatási igazgatója. A beszélgetést itt hallgatják meg.

2022. január 20. Megbeszéljük / részlet, Böcskei Balázs (22.01.20.)
11:57
00:00

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)