„Klubrádió
A lényeg

HVG: Több beosztottját is szexuálisan zaklathatta egy magas rangú katona

30/06/2021 13:55

| Szerző: Klubrádió

Honvédségen belüli eljárás és ügyészségi nyomozás is indult egyik magas rangú katonatiszt ellen, aki a vádak szerint több beosztottját is rendszeresen szexre kényszerítette – írja a hvg360. A portál beszámolója szerint úgy tűnik, az ügyeknek nem lesznek komoly következményei az alezredesre nézve, legfeljebb lefokozzák. Az ellene indított, úgynevezett méltatlansági eljárást egyik első intézkedésével szüntette meg Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka. A HM reagált a hvg-nek.

hvg cikkében a birtokába került vallomások alapján egy Z.-nek nevezett nőt idéz, aki több mint húsz éve volt a Magyar Honvédség állományában, és személyi ügyintézőként a honvédség egyik budapesti intézményében kezdett dolgozni. Z. már az első nap találkozott ezredparancsnok-helyettesével, aki két-három héttel később nyíltan megkörnyékezte. A nő elmondása szerint az alezredes többször szóba hozta, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni, és utalt arra, hogy milyen sokat köszönhet neki, illetve, hogy esetleges előléptetése is tőle függ.

A nő vallomása szerint utóbb az alezredes „egy pontos időpontot szabott meg, hogy mikor kell szexelniük”. Az egyébként férjezett asszony nem utasította vissza az ezredes ultimátumszerű „ajánlatát”, azt mondta, azért, mert tanácstalannak érezte magát.

Január 6-án aztán meg is történt az aktus. Ezután Z. úgy érezte, nem tud kitörni ebből a szituációból, és ha feltárja az esetet, ő jön majd ki belőle rosszabbul, ezért a felnőtt lányán kívül nem szólt senkinek sem az esetről.

Az alezredes ezután rendszeresen az irodájába szólította Z.-t, és közösült vele, miközben többször arról beszélt, hogy a nőnek hálásnak kellene lennie, és hogy neki olyan kapcsolatai vannak, hogy Z. csak magának árthat, ha erről szól bárkinek, az alezredes pillanatok alatt megsemmisíti őt. Sőt, már vádolták is meg szexuális zaklatással, de semmit nem tudtak rábizonyítani. Miután pedig egy rendezvényen találkozott Z. lányával, azt is fölvetette, hogy vele is szexelni akar, sőt, hármasban is csinálhatnák.

Z. később megtudta, hogy az alezredes egy másik beosztottját is hasonlóan szexre kényszeríti. A két nő beszélt is erről, tervezték is, hogy közösen lépnek fel az alezredes ellen, de aztán a másik áldozat, egy főtörzsőrmester visszalépett, mondván, hogy ha a párja megtudja, mit művel vele az alezredes, őt vagy az alezredest, de valamelyiküket bántani fogja.

Az alezredest aztán felkereste a KNBSZ, a katonai titkosszolgálat, ezért pedig Z.-t okolta, aki, mint mondta, ekkor még nem fordult egyetlen hivatalos szervhez sem. Később viszont igen, és beszélt az alakulat pszichológusával is, de úgy érezte, nem kap tőlük segítséget. Ezután, idén januárban följelentést tett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen.

A hvg megkeresésére nem reagált a Honvédelmi Minisztérium. Nem hivatalos forrásból ugyanakkor úgy tudja a lap, hogy az ügyben egy másik nőt is meghallgattak, aki lényegében megerősítette azt, amit az alezredesről Z. mondott. 

Az ügyészségi eljárás még tart (és igen lassan halad), Z.-n kívül még senkit nem hallgattak meg az ügyben. A honvédségen belül pedig méltatlansági vizsgálat indult, amelyre olyankor kerül sor, ha felmerül a gyanú, hogy valaki rontja a honvédség társadalmi megítélését. Ezt viszont a hvg információi szerint Ruszin-Szendi Romulusz, az új parancsnok megszüntette

Az ügyet közelről ismerők szerint az alezredes ellen ugyanakkor fegyelmi eljárás indult, de ez sem zárulhatott le komolyabb szankcióval, mert a katona vezető pozíciója az ezrednél a történtek ellenére is betonbiztos maradt. Z. pedig még mindig ugyanott dolgozik, bár egy ideje betegszabadságát töltötte. Nemsokára viszont vissza kell térnie ugyanarra a folyosóra, ahol az őt zaklató közvetlen főnöke is dolgozik, akit feljelentett a zaklatás miatt.

Frissítés: a Honvédelmi Minisztérium reagált a hvg-nek a szerdán megjelent cikkre. A tárca elismerte, hogy Ruszin-Szendi Romulusz valóban megszüntette az alezredes ellen folyó méltatlansági eljárást. „Ez azonban korántsem jelenti azt, amit Dezső András újságíró állít. Az eset részletes körülményeit több szervezet is vizsgálja. Egyrészt az illetékes ügyészség folytat büntetőeljárást, másrészt a honvédség is – fegyelmi eljárás keretében – tovább folytatja a körülmények tisztázásra vonatkozó részletes vizsgálatot” – írta közleményében a HM, a lap szerint gyakorlatilag ugyanazt megismételve, amit a HVG360-ban megjelent cikk is állít. A HM válasza a hvg szerint éppen azt bizonyítja, hogy vannak még kérdések az ügyben, hiszen a méltatlansági eljárást anélkül szüntette meg a Honvédség parancsnoka, hogy a vizsgálat eredménnyel zárult volna.