„1%
A lényeg

Harmincmilliárd fölött a vizes vb költsége

18/05/2022 13:27

| Szerző: Klubrádió

Budapest újra vizes világbajnokságot rendez, a japán Fukuoka helyett beugorva, június 17. és július 3. között. Az esemény költségei jelen állás szerint 31,5 milliárd forintra rúgnak, ebből a medencés, nyíltvízi és szinkronúszó versenyek mellett a vízilabdatornát és műugrásversenyeket is megrendezik. Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke és szervezőbizottság vezetője szerint milliárdok követik majd a vb-t.

A budapesti vizes vb rajtja előtt harminc nappal megtartott sajtótájékoztatón Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség és egyben a szervezőbizottság elnöke a hvg.hu beszámolója szerint elmondta: „a közbeszerzési eljárások útvesztőin át jutottunk el a mai napig, amikor már látszanak a későbbi lelátók alapjai, amikor már van érem, van logó, van végleges szlogen, már közel 350 fő járja az országot, egyeztet, rajzol és épít”.

Wladár szerint a világ harmadik-negyedik legjelentősebb sporteseményét rendezi a jövő hónapban Magyarország – Budapest, Szeged, Sopron és Debrecen –, amely telt házas lesz, és „milliárdok fogják követni”.

A világbajnokság költségvetéséről Mihók Attila, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. vezetője beszélt. Elmondása szerint a rendezés büdzséje körülbelül nettó 27 milliárd forint, ehhez jönnek még hozzá a nemzetközi szövetségnek, a FINA-nak fizetendő jog- és pénzdíjak, amelyek körülbelül nettó 4,5 milliárd forintot tesznek ki. Így jön ki az említett 31,5 milliárd forintos összeg.

A hvg.hu meg is kérdezte Mihóktól, mi garantálja, hogy a költségek nem nőnek évek múltán is, mint a legutóbbi, 2017-es vizes vb esetében, amire azt a választ kapták: „Az, hogy egy darab költségvetése van. Csak és kizárólag egy minimális árfolyammozgás befolyásolhatja azokat a tételeket, amelyek eleve külföldi valutában merülnek föl.”

Mihók kijelentette: „minden létesítmény rendelkezésre áll. Sem időnk, és értelemszerűen pénzünk sincsen arra, hogy nagy építkezésekbe bonyolódjunk. Úgyhogy ez tényleg egy minimálbüdzséből, a lehető leggyorsabban kivitelezett világesemény lesz.”

Az esemény kivitelezésének fővállalkozója a Moonlight Event, amely a Lounge Group tagja. Ez a közbeszerzéseken rendszeresen arató Balásy Gyula cége. 

A tájékoztatón Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, pénzügyi szakember, a szervezőbizottság pénzügyekért felelős tagja elmondta, „felszaladt a szemöldöke”, amikor Wladár megkereste, hogy vegyen részt a munkában, amióta pedig elfogadta a felkérést, nem tud úgy interjút adni, hogy abban ne kerülne szóba a vb. Az előre rögzített költségvetést feszesnek nevezte, amely miatt „nem kell utólag magyarázkodni”, az árfolyamok alakulása miatt azonban még lehet izgulni. Remélik – tette hozzá – hogy ez nem terheli majd meg az eseményt.