„Klubrádió
A lényeg

Hadházy Ákos szerint egy titkos rendészeti megállapodást is kötött a magyar kormány a Kínával

26/04/2024 15:28

| Szerző: Klubrádió

Betekintést kapott Hadházy Ákos a Belügyminisztériumban a Kínai Népköztársasággal kötött két belügyi együttműködési szerződésbe – írja a független ellenzéki képviselő.

Posztjából kiderült, hogy a korábbi hírekkel szemben nem egy, hanem két szerződést kötött az Orbán-kormány Kínával. Az első szerződés, tényleg csak a turisztikai helyszíneken történő kínai rendőri jelenlétről szól, van viszont egy második egyezmény is, amiről eddig nem lehetett tudni. Ennek címe: Rendészeti Biztonsági Megállapodás.

Az első egyezménnyel kapcsolatban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára azt közölte, hogy a kínai rendőröknek Magyarországon intézkedési, rendőrségi jogkörei nem lesznek, továbbá önállóan nem járőröznek majd, csak magyar rendőrrel járőrpárban.

Hadházy beszámolója szerint ez az első szerződés "korrektnek és ártalmatlannak tűnik." A második együttműködési megállapodás azonban gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar kormánynak ahhoz, hogy a kínaihoz hasonló, magas technológiai szintű, totális megfigyelőállamot építsen ki, vagyis a magyar kormány átveheti a totális diktatúra alapját adó kínai személyfelismerő kamerarendszert, a kínai belügy segíthet a magyar belügynek a kamerarendszer beüzemelésében. 

2024. április 26. A lényeg (2024.04.26.) Hadházy Ákos
00:59
00:00