Győzelemre készül Hadházy
5/02/2026 12:06
| Szerző: Klubrádió
Hadházy Ákos szerint a Medián felmérése alapján jó eséllyel megnyerheti a zuglói egyéni választókerületet, ezért függetlenként indul a választáson. Közlése szerint a kutatócég korábbi mérései Zuglóban több alkalommal is pontosnak bizonyultak, és az adatok alapján a Fidesz támogatottsága olyan alacsony, hogy az ellenzéki választóknak nem kell taktikázniuk.
A politikus ugyanakkor arról is beszámolt Facebook-bejegyzésében: egy tavaly nyáron készült Medián-kutatás szerint lenne társadalmi igény egy általa vezetett pártra. Hadházy ezt megtisztelőnek nevezte, de hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai helyzetben nem kíván pártot alapítani, mert szerinte ez csak tovább osztaná az ellenzéket és újraindítaná az „összefogásvitát”.
Úgy fogalmazott: "Egyes barátaim régebb óta noszogattak, hogy álljak az élére egy új pártnak, amely az ellenzéki érzelmű, de a Tiszában és annak vezetőiben nem bízó választóknak kínálna alternatívát. Van ebben természetesen logika, de nem szükséges politikai éleslátás annak megértéséhez, hogy a közhangulat most nem errefelé mutat".
Közleménye szerint döntéseit nem személyes ambíciók, hanem politikai megfontolások vezetik, és a választók döntését elfogadja: ha Zuglóban nem kap bizalmat, visszatér civil foglalkozásához. Erről így írt:
"A zuglói választókerületben ugyanakkor függetlenként elindulok, mert szerintem van még dolgom a magyar politikában. Természetesen nem kívánok az akadálya lenni a változásnak, nem is leszek az, aki ilyet állít, azon szomorúan mosolyogni tudok. Viszont ha a zuglói honfitársaink többsége megbíz vele, lesz teendőm egy reménybeli kormányváltás esetén is.
Ezt a döntést is kellő megfontolással és szintén a Medián felmérése alapján is hoztam meg (ez a cég korábban Zuglóban három választásnál is pontosan megjósolta az eredményt). Ez alapján meg fogom nyerni a választást. Szerencsére a pontos felmérés szerint is a Fidesz támogatottsága annyira alacsony Zuglóban, hogy az ellenzéki választóknak nem kell taktikázniuk, hanem szabadon dönthetnek arról, melyikünket kívánják megbízni a képviseletükkel. Így én teljes nyugalommal és tiszta lelkiismerettel indulhatok és tudomásul fogom venni a döntésüket arról, hogy folytassam-e a munkámat vagy menjek haza állatorvosnak" - zárta Hadházy.
