„Zajlik
A lényeg

Kormányinfó: Rogán Antalnak nincs köze a Schadl-Völner ügyhöz

3/02/2022 09:34

| Szerző: Klubrádió

Január 13-a óta nem volt kormányinfó, most is igen fura időpontban, amire szerdán délután 4 után küldtek a sajtónak meghívót, és délután 5-ig lehetett regisztrálni.

A korai időpontot Gulyás Gergely sűrű programjával magyarázták – írja a 24.hu.

– Ahogy ezt korábban már jeleztük, a kormány megváltoztatta korábbi döntését és május 1-ig két oltással is érvényesek lesznek az oltási igazolványok.

– Az Orbán-Putyin találkozó kapcsán elmondták, hogy 2036-ig biztosított az orosz gázszállítás Magyarországon, de Orbán plusz egymilliárd köbmétert kért Putyintól, erről még nincs végleges döntés, de tárgyalnak.

– Gulyás az orosz-ukrán konfliktusról azt mondta, Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna területi szuverenitását még Oroszország is tartsa tiszteletben.

– A hétvégi viharkárok kompenzálására (több milliárdos kárigénnyel számolnak) a kormány plusz forrásokat hoz létre és azt a károsultak rendelkezésére bocsátja. 

– Gulyás szerint – Ujhelyi István bejelentésével szemben – nem oldódott meg a keleti vakcinával oltottak utazása az EU-ban, mivel az egyes államok külön-külön szabályokat állapítanak meg: "Franciaországba PCR-teszt nélkül keleti oltásokkal nem fog bejutni se Ujhelyi István, se más" – mondta.

– A miniszter szerint – ugyan jogos, hogy a tanárok többet szeretnének keresni, de – a pedagógussztrájk törvénytelen volt: "Jogos-e az az igény, hogy a pedagógusok is szeretnének többet keresni. Szerintünk jogos. A másik az, hogy politikai sztrájkkal van dolgunk. Az pedig jogi kérdés, hogy ez a sztrájk törvénytelen volt. Az pedig nem jó, hogy akik a jövő generációját oktatják, törvénytelenül lépnek fel".

Kormányinfó
Budapest, 2022. február 3. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. február 3-án. MTI/Bruzák Noémi
 
 

– A kormány február 15-ig dönt arról, hogy meghosszabbítják-e az üzemanyagárár stopot.

Orbán nem lesz ott a téli olimpia megnyitóján.

– Gulyás szerint elfogadhatatlanok Márki-Zay vidékiekről alkotott szavai: "Olyat, hogy a vidéki emberek tudatlanok és buták, ezeket jóérzésű ember nem mondhatja, nem is igazak és általánosságban sem javaslom azt, hogy lakóhely, származás vagy egyéb jellegzetesség alapján ítéljünk meg csoportokat. A baloldalon ez egy új jelenség, de jó lenne ezt befejezni".

– Kósa Lajos csak az államvizsgákat nem tette le, de legalább ő nem hagyta ott az egyetemet, mint Hajnal Miklós, és egyébként is Gulyás ugyan érti, hogy "valamit elő kell venni, de a kettő nem ugyanaz és előbbi 23 éve történt".

– Semmilyen olyan adat nem áll rendelkezésemre, amiből akár csak feltételezni lehetne, hogy Rogán Antalnak köze lehetne a Schadl-Völner ügyhöz, felelte az RTL Klub kérdésére Gulyás.

Magyarország nem lép ki a NATO-ból, hisz "népszavazáson döntöttünk a NATO-tagságról, ez vitán felül álló, megkérdőjelezhetetlen érték és a lehető legnagyobb biztonságot jelenti a magyar emberek számára".

– Gulyás nem látja problémásnak ha egy (eddig ismeretlen) magyar bank hitelezi a francia szélsőjobboldali Marine Le Pen elnöki kampányát, mert a francia szabályok szerint ez a pénz általában visszajár.

– Gulyás úgy tudja, hogy minden kamarai vezetőnek van diplomata útlevele (így Schadl Györgynek is lehetett), és ez szerinte így jól is van.

– A miniszter sok értelmét nem látja annak, hogy valaki Márki-Zay Péterrel vitatkozzon, mert össze-vissza beszél, de ez nem azt jelenti, hogy biztosan nem lesz Orbán-Márki-Zay vita, de ő nem látja értelmét.