„Köszönjük

Magyarország egyedüliként kiszáll az uniós vakcinabeszerzésből, nem kér a közös Pfizer-vakcinából

20/05/2021 16:42

| Szerző: Klubrádió

A Reuters arról ír, hogy egyedül Magyarország nem szeretne részt venni a következő uniós Pfizer-keretszerződésben.

Magyarország nem vesz részt az uniós vakcinabeszerzés következő szakaszában, így is felkészült az ország a további oltásokra, van elég tartalék – mondta Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón. 

Egyedül a magyar kormány jelezte az összes tagállam közül, hogy nem kíván részt venni az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében – jelentette be egy EU-szóvivő a Reuters tudósítása szerint. Az információ éppen azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón szintén bejelentette, hogy nem rendelünk több Pfizer/BioNtech vakcinát.

A miniszter a döntés mögött több magyarázatot felsorolt, ezek egyike, hogy csak Pfizert rendelhetne a kormány, és a 19 millió adagért 120 milliárd forintot kellene fizetnie az országnak.

Az Európai Bizottság éppen csütörtökön állapodott meg  a vakcinagyártóval egy harmadik szerződés keretében arról, hogy lesz lehetősége 1,8 milliárd dózist megvenni 2023-ig. Az eddigi két szerződés keretében összesen 600 millió dózist rendelt meg az EU nevében a Bizottság.

A harmadik körben, amelyből Magyarország kimarad, 1,8 milliárd dózis Pfizer vakcinát lehet megvenni, 2023-ig – írja a 24.hu.