„Klubrádió
A lényeg

Freund Tamást választották az MTA új elnökének

7/07/2020 19:51

| Szerzők: KlubrádióMTA

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé – olvasható az akadémia honlapján.

A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja az 1825-ben gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia élén. A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

A közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. A társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda, a természettudományi alelnök Hudecz Ferenc lesz. Az Akadémia vezetői megbízatásuk lejárta után egyszer újraválaszthatók.

Prima Primissima-jelöltek - Freund Tamás neurobiológus
 
Freund Tamás
MTI Fotó: Kovács Attila
 
 

A közgyűlés két elnökjelölt közül választhatott, Freund Tamás mellett Pléh Csaba indult a posztért. A Széchenyi-díjas nyelvész-pszichológus Pléh a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kognitív tudományi tanszékének alapítója, jelenleg a CEU professzoraként dolgozik. 

A Qubit szerint annak ellenére, hogy a tisztújítás és az elnöki posztra pályázó Freund megnyilvánulásai a magyar tudományos életben szokatlan vihart kavartak, a lap forrásai az elnökválasztást megelőző vitát inkább kudarcosnak és lehangolónak látták, amely „a várakozásoknak megfelelően teljes passzivitásba fulladt”. Csak Kertész János, a CEU hálózatkutatója, az MTA rendes tagja szembesítette például nyílt színen az Orbán-barát jelöltet, Freundot a társadalomtudósokat elítélő állításaival.