„Köszönjük
A lényeg

Fertő tavi építkezés: Másodfokon a Greenpeace-nek lett igaza

11/07/2024 10:55

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

A beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet. 

 

Megalapozottnak minősítette a Kúria a Greenpeace érveit, amelyeket a szervezet a Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének módosítása ellen 2021 óta számtalanszor megfogalmazott. Az engedély módosítása a Greenpeace szerint figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy tavasszal a tóban és a körülötte lévő nádasban megindul az élet, és ezt a tó medrét érintő kotrás, illetve az ott folyó egyéb munkálatok zavarják – közölte a természet- és környezetvédelmi szervezet.

Sőt azt is, hogy a munkálatok során sok élőlényt elpusztítanak a nemzeti parki, és európai védelmet is élvező Natura 2000 területen.

 
Fertő tó, cölöpházak bontása markolóval (fotó: Brenner Koloman, Jobbik / Facebook)
 
 

A Győri Törvényszék korábbi ítéletében nem adott igazat a Greenpeace-nek, szerintük a szervezetnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az egész évben végzett kotrás károkat okoz a természetben, és az ott élő védett állatokat veszélyezteti, elpusztíthatja. A Kúria a mostani felülvizsgálati eljárásban megsemmisítette ezt az ítéletet és kimondta, hogy a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet.