„Klubrádió
A lényeg

Felmondott a polgári engedetlenségi mozgalmat elindító pedagógus

24/05/2022 15:37

| Szerző: Klubrádió

Elhagyja a tanári pályát Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára, akinek kiállása februárban elindította a hónapokig tartó polgári engedetlenségi mozgalmat, mely során pedagógusok ezrei álltak ki magukért és az oktatásügyért. Február 11-én a kormány a veszélyhelyzetet kihasználva rendeletet hozott, amellyel úgy beszabályozta a pedagógusok sztrájkját, hogy a látható, érdemi sztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítette. Tóth Viktor ezen annyira felháborodott, hogy úgy döntött, a következő tanítási napon polgári engedetlenséggel tiltakozik, egy napra nem veszi fel a munkát.

"A feleségem is pedagógus, tehát időről időre beszélgetünk arról, hogy elsősorban a pénzügyi okok miatt előbb-utóbb valamelyikünknek olyan állás után kell néznie, ahol azért anyagilag jobban meg van becsülve az ember” - meséli Tóth.

"Három gyerekünk van, egyre nagyobbak, és hát egyre nagyobbak az igények is. De mind a ketten elég elhivatottak vagyunk, nagyon szeretjük ezt a közösséget, a gimnáziumot, úgyhogy egészen idáig mindig erősebb volt bennem a hivatástudat, felülírta az anyagi szempontokat. De most azt éreztem, hogy ha nem történik változás, akkor valószínűleg nem fogok tudni tovább kitartani. Megfogalmaztam magamban a választások előtt, hogy ha nincs kormányváltás, akkor elhagyom a pályát, mert azt sejtettem előre, hogy ha a Fidesz-KDNP-kormány marad, akkor a pedagógusok következő négy évben semmi jóban nem reménykedhetnek” – mondta Nagy Viktor a 444.hu-nak.

Miután kiderült, hogy Pintér Sándor alá kerül az oktatásügy, még jobban megerősödött benne az elhatározás:

"Ha csak a pénz lett volna a szempont, akkor már rég felmondtam volna. Nagyon sok pedagógus él úgy, hogy inkább visszaszorítja az igényeit, vagy összekuporgatja azt a pénzt, amire szüksége van egy házfelújításhoz, vagy egy családi nyaraláshoz, de azt mondja, hogy ez az ő hivatása, és ezt szereti csinálni. Én most értem el arra a szintre, hogy ha a munkáltatóm nem vesz emberszámba, és két lábbal tiporja a munkavállalói és az állampolgári jogaimat, akkor minek csináljam tovább? Van bennem egy kis lelkiismeret-furdalás, mert az iskolámban most lesz igazgatóváltás, és tudom, hogy az új vezetőnek jól jönne a tapasztalt segítség, illetve szakszervezeti vagy mozgalmi szinten is kellenek azok, akik még bírják és kitartanak. De közben dolgozik bennem az, hogy mégiscsak ez az egyetlen életem, ez az egyetlen egy családom van, akikre időt szeretnék szánni.”

Tóth Viktornak nyár végéig szól a szerződése, már elkezdett munkát keresgélni:

"Olyan munkát szeretnék, ahol az ember tényleg bemegy a munkahelyére, aztán kijön, és akkor addig tart a munka. Persze tudom, hogy sehol nincsen kolbászból a kerítés. Vannak a tanári pályának előnyei és hátrányai, bizonyos előnyeit majd biztos elveszítem más munkahelyeken. Olyan helyen szeretnék elhelyezkedni, ahol erkölcsileg és anyagilag is megbecsülnek. Első dühömben azt mondtam, hogy nem akarok többet oktatással foglalkozni, de azóta szembejött egy-két dolog, ami ezzel függ össze, persze nem a közszférában. Meglátjuk” – mondta.