„Klubrádió
A lényeg

Felfüggesztik a Kúriai Döntések című folyóirat kiadását, amelyben megjelent Novák Katalin kegyelmi határozata

22/02/2024 16:29

| Szerző: Klubrádió

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Varga Zs. András, a Kúria elnöke, lényegében azért, hogy kiderüljön, miként jelenhetett meg a folyóiratban a határozat K. Endre kegyelméről.

„A Kúria elnöke az említett lapszámban 3. sorszámú eseti döntés közzétételének körülményeire vonatkozóan soron kívüli vizsgálatot rendelt el” – válaszolta a 444.hu kérdéseire a Kúria kommunikációs osztálya. Közölték:

„A vizsgálatra tekintettel a Kúria elnöke (Varga Zs. András) elrendelte a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztését.”

Az esetre a 444 figyelmét felhívó ügyvéd szerdai posztjában leírta: a Kúria havi folyóiratának nagy jelentősége volt abban, hogy napvilágra kerülhetett K. Endre elnöki kegyelmének ügye. A Vidéki prókátor című oldalon közölte, a bírósági ítéletek olvasása számára nemcsak munka, hanem egyben szórakozás is; ezért forgatta az említett Kúriai Döntések című folyóirat januári számát február elsején.

Azt írja, „undorral és elborzadva” olvasta a határozat elejét, ahol az ügy részleteit rögzítették. Itt úgy fogalmazott: „Amikor azonban ahhoz az ominózus 24. ponthoz értem, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezemből és majdnem leszédültem a székemről: a Kúria ebben a pontban rögzítette, mégpedig egy bírósági határozathoz méltó hideg, precíz tárgyilagossággal Novák Katalin kegyelmi döntésének tényét és pontos tartalmát. Többször is átolvastam a szöveget, mert nem hittem a szememnek. Elnöki kegyelem? Egy ilyen – még büntetőügyekhez szokott ügyvéd szemével nézve is - ocsmány, undorító ügyben, melyben szexuálisan abuzált, ráadásul érzelmileg, lelkileg és egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, gyermekotthonban nevelkedő kiskorúak a sértettek? És pont egy olyan politikustól, aki egész politikusi karakterét a család- és gyermekvédelemre építette fel, ráadásul a „gyermekvédelmi”, „pedofilellenes” propagandakampány kellős közepén, amikor azzal harsogják tele közpénzből az országot, hogy a gyermekek védelme miatt támadja „hazánkat” „Brüsszel”? Ordított, hogy itt valami nagyon „bűzlik”.