„Köszönjük

Fekete nő lesz a demokraták alelnökjelöltje

11/08/2020 23:10

| Szerző: Klubrádió/24.hu

Kamala Harris szenátor lesz a Demokrata Párt alelnökjelöltje a novemberi amerikai elnökválasztáson – ezt Joe Biden elnökjelölt közölte. Harris az első színesbőrű nő, aki nagy párt jelöltje lesz amerikai elnökválasztáson.

Büszkén jelentem be, hogy Kamala Harrist választottam, aki bátran harcol a kisemberekért és az ország egyik legnagyszerűbb közszolgája – írta Joe Biden a twitteren.

Biden, aki Barack Obama alelnöke volt korábban, még márciusban jelentette ki, hogy ha ő lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje, mindenképpen nőt választ maga mellé. Biden és Harris hivatalosan a párt augusztusi konvencióján válik jelöltté, de minden vetélytársuk visszalépett.

Harris ugyancsak a twitteren írta, hogy szerinte Biden képes egyesíteni az amerikaiakat, mert egész életében értük küzdött. Elnökként pedig képes lesz olyan Amerikát építeni, amely méltó az eszményeikhez.

Harris maga is indult a demokrata elnökjelöltségért, de még az első előválasztás előtt kiszállt a versenyből.