„Köszönjük

ENSZ: 2021 katasztrofális lesz

5/12/2020 00:15

| Szerző: Klubrádió

Miközben a gazdagabb országok hatalmas mennyiséget foglalnak le a oltóanyagokból, a szegényebbeket a járvány mellett éhinség is sújtja. Az ENSZ-közgyűlés a koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülést pénteken.

Az ENSZ Élelmezési Világalapjának (WFP) vezetője szerint súlyos katasztrófákra kell készülni 2021-ben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a gazdag országok az oltásért tolongásban nem tiporhatják el a szegényeket. Az ENSZ-közgyűlés a koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülést pénteken – írja a 444.

Emellett egyre több országban jelenkezik súlyos problémaként az éhezés.„2021 katasztrofális év lesz a mostani állapotokhoz képest” – mondta David Beasley, a WFP főigazgatója, aki szerint 2021-ben feltehetően az ENSZ megalapítása óta eltelt 75 év legrosszabb humanitárius válsága következik.

Fél éve megállíthatatlanul nőnek az élelmiszerárak

Hatodik hónapja tartó folyamatos emelkedés mellett novemberben hatéves csúcsra nőttek a világpiaci élelmiszerárak elsősorban a növényi olajok (különösen a pálmaolaj) drágulására – közölte egy nappal korábban az MTI.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított novemberi árindex októberhez képest 3,9 százalékkal 105 pontra nőtt, tavaly novemberhez képest pedig 6,5 százalékkal emelkedett.

 
ENSZ Fotó:
Pixabay
 

A vakcina jó, de nem vet véget a járványnak

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz 4,3 milliárd dollár azonnali befizetését sürgette a vakcinamegosztó programba, különben a szegényebb országok nem tudnak kellő mennyiségű oltóanyaghoz jutni.

Azt is hozzátette, hogy a vakcinák elterjedésével nem ér véget a járvány, és az állampolgárok és a kormányok magatartásán múlik, milyen mértékben terjed tovább.