„Klubrádió
A lényeg

Elkezdődött a Víz Hete

20/03/2023 07:34

A Víz Koalíció szervezésében elindult a Víz Hete, melyet második alkalommal rendeznek meg.

„Jövőt a vizeknek! – Vizet a jövőnek!” - ez a szlogenje az országos rendezvénysorozatnak, melynek hétfőn délután lesz a budapesti nyitóeseménye. A március 22-i Víz Világnapja köré épített programsorozat a magyarországi vízközmű szolgáltatás és vízbázisvédelem fontosságára, valamint fenntarthatóságának hiányosságaira kívánja felhívni a figyelmet.

A nyitóeseményen március 20-án hétfőn délután 4-től várják az érdeklődőket a Batthyány tér és a Fő utca sarkán a Vészhelyzet van-e a magyarországi ivóvízellátásban? című beszélgetésre, melyen civilek, szakemberek és az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta is jelen lesz.

Egész héten tartanak a rendezvények országszerte, március 27-én, jövő hétfőn pedig a (Klubrádiónak is otthont adó) VDSZ székházban szerveznek 16 órától szakmai kerekasztal-beszélgetést, mely a Mit mutatnak a számok? című, a magyarországi vízhálózatot elemző, 2021-es adatokra épülő új szakmai tanulmány bemutatásával kezdődik.