„Klubrádió
A lényeg

Egyszerre hat helyreigazítást közölt a kormánypárti Pesti Srácok

7/10/2022 18:14

| Szerző: Klubrádió

Hat helyreigazítás jelent meg a kormányközeli Pesti Srácok címlapjának alsóbb traktusában, a többségük idei, a választási kampánnyal kapcsolatos ügy, de akad köztük két korábbi is – vette észre a Telex.

Az első arról szól: valótlanul híresztelték, hogy Demeter Márta korábbi parlamenti képviselő azt követelte, hogy Magyarország szállítson fegyvert Ukrajnába.

Valótlanul állították azt is, hogy Steinmetz Ádám és Jakab Péter lakossági forumán a Jobbik stábjával együtt összesen tizennégyen vettek részt. „A valóság ezzel szemben az, hogy a rendezvény résztvevőinek száma jobbik stábjának jelenlévő tagjain kívül is több, mint kétszerese volt az általunk írtaknak.”

Az az állításuk is valótlannak bizonyult, hogy Csizmazia Ferenc István helyi pártelnök tulajdonába került volna a XVI. kerületi MSZP-székház.

Szintén helyreigazítást kellett közölniük a 2022. március 29-én megjelent "Másfélmilliárdot húzott volna le az MSZP a BKK- n keresztül" című cikkben, amelyben "valótlan az a tényállítás, hogy Major Attila Gábor, a SENSO-MEDIA Zrt. vezérigazgatója bármilyen cikket iratot volna Patek Gáborral közösen a www.hvg.hu hírportálon".

Egy 2019-es, a Szeviép-üggyel kapcsolatos cikkben a lap az egyik felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát sértette meg a bíróság megállapítása szerint.

És kikerült egy közlemény Szabó Zoltán ügyéről is, akit 2017-ben vertek meg egy gyorsétteremben. A szövegben a Pesti Srácok elismerte, hogy megsértette Szabó jó hírnévhez való jogát, amikor azt írta, hogy részegen tántorgott be az étterembe, és ott sorban állás alatt kötekedett a többi vásárlóval, azt a hamis látszatot keltve, hogy ezért kellett kitenni onnan, és hogy onnan később álnéven rendelt.” Elnézést kértek Szabótól.