„Köszönjük
A lényeg

Egyre többen írják, hogy megindult az ukrán ellentámadás

8/06/2023 17:07

| Szerző: Klubrádió

Megkezdődött az ukrán ellentámadás, ezzel a háború új szakaszába lépett – írja a Washington Post. A lap négy egymástól független, neve elhallgatását kérő ukrán katonai forrásra hivatkozva írja, hogy a délkeleti frontvonalnál lendültek intenzív támadásba csapataik.

Az ukrán hadsereg szóvivője megerősítette azt is, amiről korábban számos orosz katonai blogger is beszámolt, hogy csütörtökre fokozódtak a harcok Zaporizzsja megyében, ugyanakkor hozzátette, az ukrán egységek továbbra is védekező állásokban vannak, így ezeknek nem tulajdonítana nagyobb jelentőséget.

Ellentámadásnak nevezte azonban a Donyeckben dúló harcokat, amelyekről korábban a védelmi minisztérium azt mondta, Bahmut környékére, valamint a frontvonal délebbi szakaszaira koncentrálódnak majd – idézi a Meduza hírét a hvg.hu.

A 444.hu azt írja: rálátó, de nem hivatalos ukránbarát források szerint a délkeleti front egyre aktívabb, és vannak meg nem erősített képek és jelentések arról, hogy Ukrajna új, modern, német gyártmányú Leopard 2 tankjai is részt vesznek az offenzívában.

Ukrajna ellentámadása vitathatatlanul beindult néhány napja, és az Institute for the Study of War hétfőn azt közölte: „orosz és ukrán tisztviselők jelzik az ukrán ellentámadás kezdetét”.

Kijev következetesen nem árulta el, mikor indul az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzésére irányuló támadás, néhány napja a védelmi minisztérium egy videóban is megerősítette, hogy nem lesz hivatalos bejelentés, ugyanis „a tervek szeretik a csendet, a szavak csak bajt okoznak”.

A Klubrádió Reggeli személy című műsorában erről is beszélt Németh András külpolitikai újságíró: