„Köszönjük
A lényeg

Cserhalmi: Isten ne adja, hogy újra bizonyítani kelljen, ki a jó hazafi

1/09/2021 12:10

| Szerző: Klubrádió

A Magyar Művészeti Akadémia tagja lett Cserhalmi György színész, rendező. Székfoglaló beszéde nem aratott osztatlan sikert a hallgatóságban.

A Népszava beszámolója szerint a 73 éves színész székfoglalójának nyílt hangneme több jelenlévőt vitára sarkallt, végül a szöveget sem bocsátották a lap rendelkezésére.

Szenvedélyesen kiállt a korábbi Színház-és Filmművészeti Egyetem mellett is, ahol szerinte az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt. Cáfolta azokat az érveket, amelyek szerint az egyetemen nem termeltek hazafiakat, honfiúkat és honleányokat. Mint mondta, „egy olyan országban szeretne élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és hisznek nekünk.”

"A hatalom ma is egyféleséget akar, egy olyan masszát, amelyből egyformára lehet szaggatni az itt lakókat, és ha ehhez nem hasonultok, akkor nem vagytok jó honleányok és honfiúk. Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi. (…) Kell a változás, de csak olyan, ami velünk átbeszélve, a mi egyetértésünkkel történik, minden más történés, nem csak hasonlít az erőszakra, hanem maga az erőszak, mégpedig a leggonoszabb időket idézi. Ne menjünk ebbe bele, Ez egy rossz út, rossz állomása, amely nem csak a jövőnkre hoz szégyent, hanem a múltunkra is, a jelent pedig elviselhetetlenné teszi" – idézett a beszédből a lap.

A Népszava megkérdezte a színész-rendezőt, hogy miért lépett be az MMA-ba, azt válaszolta, hogy mert ide hívták, másrészt ez volt a korábbi elnökségi tag, Sára Sándor rendező végakarata

(Címlapi fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)